|
 |
 |
 |

Bolgár-török menekültügy
|

Nagy Károly, az MTI tudósítója jelenti:
Szófia, 1989. augusztus 17. csütörtök (MTI-tud.) - Bulgária azzal vádolja a török illetékeseket, hogy az érvényes megállapodás ellenére akadályozzák és nehezítik a bulgáriai muzulmánok beutazását országukba. Ugyancsak akadályozzák azok visszatérését Bulgáriába, akik tapasztalataik alapján amellett döntöttek.
A szófiai televízióban szerdán este a bolgár belügyminisztérium és az államvasutak vezető képviselői azt mondták, hogy naponta 6-7 különvonatot tudnának átereszteni a két határátkelőn - Kapitan Andreevónál és Malko Tirnovónál -, ám a török fél a vasútvonal korszerűsítésére hivatkozva szerdán leállította még annak a nyolc vagonból álló különvonatnak az egyszeri közlekedését is, amelyről megállapodás van. Az elmondottakból minden esetre kiderül, hogy a Bulgáriából távozni kívánó muzulmánok tömege még mindig óriási. Nem hivatalos értesülések szerint az országot már mintegy negyedmillióan hagyták el, az összes útlevélkérelmek száma 600 ezer körüli. A Rabotnicseszko Delo csütörtökön a visszatérőkkel foglalkozik, akik egyelőre kevesen vannak, de számuk nő - a 800-hoz közelít. A visszatéréseket azonban - írja a lap - a török fél ugyancsak akadályozza: az ilyen személyekkel durván bánnak a határon, napokig feltartóztatják, faggatják őket. A lapban egy visszatért elmondja, hogy a török oldalon vele várakozó 80 emberből csak 30-at engedtek át. +++
1989. augusztus 17., csütörtök 07:59
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|