|
|
|
|
Magyar történészek állásfoglalása az 1968-as csehszlovákiai kivonulásról (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 16., szerda - Mi, alulírott történészek, tudományos meggyőződésünk és szakmánk etikája szellemében kötelességünknek tartjuk, hogy egyetértéssel válaszoljunk cseh és szlovák demokrata barátaink felhívására, és teljes egyértelműséggel elítéljük a Varsói Szerződés öt tagállamának 1968. augusztus 21-i intervencióját Csehszlovákia ellen. Ez az intervenció nemcsak utólag bizonyult jogtalannak és károsnak, hanem a döntés meghozalata és végrehajtása pillanatában is az volt: a késősztálinista rendszerek és a rajtuk uralkodó szovjet hegemónia fenntartásának fegyveres agressziója - mégpedig az internacionalista segítségnyújtás képmutató jelszavával. Súlyosan hibázott az akkori magyar állami és pártvezetés, s a legkevésbé sem tartjuk mentő körülménynek, hogy közülük egyesek rokonszenvet éreztek a cseh szocialista reformerek iránt, és kényszeredetten csatlakoztak az intervencióhoz. Tétovázás és vonakodás nem mentő, hanem inkább súlyosbító körülmény, mert felfedi, hogy tisztában voltak döntésük következményeivel, a magukra - és közvetve a magyarságra - vett felelősséggel. Súlyosbítja a magyar pártvezetők megítélését az is, hogy két hónappal korábban kötötték meg Csehszlovákiával az új barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezményt. Ez a szerződésszegés jellegében és következményeiben a Jugoszláviával 1940. decemberében kötött örök barátsági szerződés megtöréséhez, a német fasiszta agresszió támogatásához hasonlítható. A történelmi adatok áttekintése megerősíti azt a véleményt, hogy a magyar vezetés nem volt elháríthatatlan kényszerhelyzetben a Csehszlovákia elleni hadművelethez való csatlakozásban. Elítéljük a Varsói Szerződés intervenciójában való részvételt történelmi szempontból is. Hazánkat a csehekhez és a szlovákokhoz több évszázados, szoros, ám az utolsó száz évben különösen érzékeny és sérülékeny kapcsolatok fűzték. Népeink gyakorta éltek közös uralkodók alatt egyazon államkeretben, és küzdöttek egymás mellett a külső hódítók ellen, a vallásszabadságért, a puszta fennmaradásért. A történeti együttélést azonban divergáló nemzeti érdekek, egymást és a régiót pusztító nacionalista eszmék és konfliktusok terhelték meg. A 19. században a magyar kormányok elnyomó nemzetiségi politikája, utóbb Csehszlovákiában a kisebbségi kérdés antidemokratikus kezelése választott el beennünket egymástól. Sorsfordító történelmi időkben, 1848-49-ben, 1918-1919-ben és 1938-39-ben, 1956-ban a zsarnokság elleni harcban nem találkoztunk sem a politikai, sem a katonai küzdőtéren, és többnyire az eszmebarikádokon sem. (folyt.köv.)
1989. augusztus 16., szerda 17:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Magyar történészek állásfoglalása az 1968-as csehszlovákiai kivonulásról (2. rész) (OS)
|
A múlt feldolgozatlan örökségétől és a jelen megoldatlan problémáitól bénítva, különösen fontosnak tekintjük a cseh és a magyar demokraták 1848-tól állandóan újjáéledő, és századunkban a totalitárius diktatúrák ellenében egymást kereső összefogási kísérleteit: a ritka találkozásokat az eszmebarikádokon. Baráti és sorstársi együttérzéssel kísértük 1968-ban a szocializmus demokratikus megújításának történelmi kísérletét, amely a hasonló és egyidejű magyar törekvésekkel társulva, a feldolgozatlan múlt és a jelen konfliktusainak megoldását is ígérte. A magyar politikai vezetésnek tudnia kellett és ma is tudnia kell, hogy népeink tudatában és érzelmeiben a történelmi sebek amúgy is lassan gyógyulnak. A nemzeti szuverenitás és az emberi jogok megsértésén túlmenően, együttélésünk újabb konfliktussal való megrontása miatt is elítéljük Magyarország részvételét a Csehszlovákia elleni intervencióban. Az állami és pártvezetés ezzel az önkényes lépéssel nemcsak a csehszlovák nemzeti demokrácia elnyomásához nyújtott segédkezet, amely saját demokratikus reformunk fontos támasza és előrelendítő ereje lehetett volna, hanem további évtizedekre hátráltatta a közép-európai kis népek sorsközösségének tudatosodását és e közösségtudat lassan éledező felismerését. Mi, magyar történészek saját gyósznapunknak tekintjük 1968. augusztus 21-ét, együttérzéssel üdvözöljük a tragikus intervenció következményeinek megszüntetéséért, a közös szabadságért és demokráciáért küzdő cseh és szlovák barátainkat. Budapest, 1989. augusztus 14. Aláírók: Barta gábor, Benda Kálmán, Gergely András, Gyáni Gábor, Hajdú Tibor, Hanák Péter, Katus László, Klaniczay Gábor, Lackó Mihály, Lackó Miklós, Litván György, L. Nagy Zsuzsa, Nagy József Zsigmond, Niederhauser Emil, Pajkossy Gábor, Péter Katalin, Rainer János, Rév István, Simon Péter, Spira György, Stark Tamás, Szabad György, Szabó Dániel, Szabó Miklós, Szarka László, Teke Zsuzsa, Tóth István György, Vörös Károly, Tóth Pál Péter. (OS)
1989. augusztus 16., szerda 17:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|