|
|
|
|
Döntsön a néző - A Magyar Radikális Párt nyilatkozata (OS)
|
1989. november 29., szerda - A Magyar Radikális Párt támogatásáról biztosítja a Televízió dolgozóit, és tiltakozik a pártos kuratórium létrehozása ellen. A Magyar Televíziót nem csupán egy, hanem az összes nagy párt befolyásától mentesíteni kell, s felügyeletére pártatlan, független személyiségekből álló bizottságot kell létrehozni.
A népszavazás utáni helyzetre tekintettel javasoljuk, hogy a Halák László vezette állampárti szervezet és az Ilkei Csaba párttitkár úr által vezényelt MDF-csoport is fejezze be munkahelyen belüli tevékenységét A TV anyagi helyzetére tekintettel követeljük, hogy az előfizetési díjakat ne a költségvetés nyelje el, hanem fordítsák a televízió működésével kapcsolatos kiadásokra. Egyúttal szorgalmazzuk, hogy a rendőrség mielőbb göngyölítse fel az intézményben elkövetett köztörvényes bűncselekményeket, s az illetékesek teremtsenek olyan pénzügyi ellenőrzést, amely megelőzi a jövőbeni sikkasztások elkövetését Felháborít bennünket a nézők lebecsülése, keveseljük a színvonalas, komoly műsorok arányát. Megdöbbentő, hogy amíg havonta a két műsor összesen két színházi előadást közvetít, addig az archívumban 40 ilyen felvétel dobozban porosodik Követeljük, hogy a Rádió- és Televízióújság közölje az elraktározott színházi felvételek listáját, és először azokat mutassák be, amelyekre a nézők a legtöbb szavazatot adják. Döntsön a néző Külön felhívjuk a figyelmet Schwajda György Himnusz című drámájára, amelyet a Magyar Televízió 1986 decemberében rögzített a Vidám Színpadon. Három esztendeje hiába várjuk a bemutatót Az előadást kifejezetten a tévébemutató érdekében állították színpadra, egy gyorsan elhalt sorozat keretében. A Vidám Színpad kamaratermét ugyanis akkor rövid időre a TV Kis Színpadának keresztelték. Már most kifejezzük reményünket, hogy a Magyar Televízió méltóképpen megünnepli 1990. március 15-ét Néhány éve reggel 8 órakor mutatták be az 1953-ban készült Feltámadott a tenger című magyar filmet. Reméljük, hogy egyszer főműsoridőben, este 8 után is bemutatják ezt a klasszikus, hazafias filmalkotást. Javasoljuk, hogy a második műsor ugyanezen a napon a 80 huszár című filmet vetítse. Szabad nemzeti televíziózást akarunk Magyar Radikális Párt (OS)
1989. november 29., szerda 19:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|