|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Csatlakozás a húsáremelés elleni tiltakozáshoz
"Az volna a helyes fejlődési irány, ha a társadalom terheit
azokra a többségben vezetői rétegekre terhelnénk, akik az adósságok
felgyülemléséért, a szervezetlenségekért, a pazarló
költséggazdálkodásért, döntő mértékben felelősek."
DLF, Esti híradó:
Román ellenzéki memorandum
"Románia olyan
országnak számít, ahol temetői csend honol. Mégis egyes személyek,
vagy kisebb csoportok bátor akciói ellenállásról tanúskodnak. A
másként gondolkodók mögött persze még nem áll széles bázis, de
létjogosultságot ad nekik a román lakosság elégedetlensége és dühe,
az ellátás katasztrofális helyzete és a teljes jogfosztottság miatt."
|
|
|
|
|
|
|
- Hallgatói vélemények - 10. folyt.
|
- Igen. Így van. És akkor, amikor én ezt mondtam: pénteken, szombaton, ez való igaz volt. - Akkor ez igaz volt, az esemény elmúltával pedig már nem úgy volt igaz. - Már az a helyzet, tudja, hogy úgy kacsázott ez az illető, mint ha más érdekelné őket, és akkor a végén nálam kötött ki. Tehát nálam leesett a tantusz, meg gondolom, önnél is. És még annyit szeretnék elmondani röviden nagyon, nekem az a személyes véleményem, hogyha Pozsgay meg Németh Miklós Nagy Imre koporsója mellett állt, most meg odaáll majd a hóhér koporsója mellé, a népszerűségükből ők veszíteni fognak, mert az emberekben egy ilyen gondolat merül fel, hogy mi van ilyenkor, mint ahogy Gorbacsov ott hagyta a temetést, tehát elment Franciaországba Mitterand-hoz. - Tehát arra gondol ön, hogy Gorbacsov nem vett részt Gromiko temetésén. A mai napon, amikor ennek a műsornak az ismétlései mennek - a délutáni és az esti ismétlései - került sor Kádár János temetésére, a hallgatóval pedig, a kaposvári hallgatóval pár nappal előtte készítettem a felvételt. (ZENE) - Jó napot kívánok. Szabad Európa Rádió? - Igen. - Nagy Antalné vagyok Poppenhausenból. Egy nagyon nagy kérésem lenne, csak érdeklődni szeretnék, hogy tudnának nekem segíteni. Mi januárban jöttünk ide. Na most megtudtuk, hogy a férjem, tehát két részről van beadva a németség. Nem tudom, a nevemet, ha lehet, akkor azt nem, inkább önök, az nem baj ha tudják, hogy a férjemnek a nagyszülei, ahol laktak Budapest környékén, a Velencei- tónál azt a két falut kitelepítették negyvenötben. (folyt.)
1989. július 14., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
" Kőszeg Ferenc, az SZDSZ politikusa augusztus közepén a Magyar Hírlap szerkesztőségében járt. Egy kollégám, aki tudta, hogy Prágába készülök, mert tudósítani akarok az ottani, várható eseményekről, összehozott bennünket. Kiderült, hogy ő is oda készül. Hogyan megy - kérdeztem..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok, Böde Sándorné vagyok lo82 Budapest, Leonardo da Vinci u. 32. Tel: 341-432. Kérném szépen Tibor nevű fiammal a kapcsolatomat 1989. aug. közepén teljesen megszakították. Illetve július 12-én kaptam utoljára levelet. Fiam Sydneyben él, fiamtól június óta semmi értesítést nem kapok júniusra pénzt ígért, levelet igért, a világon minden kapcsolatot megszakítottak vele, még az Anyák napi üdvözletet sem kézbesítették ki, a születésnapit is úgy, hogy lenyalták róla a bélyeget, meg a bélyegzőt, telefonon hívott, levették úgy a hangot, hogy alig tudtam beszélni. Ezt Szép úr részére szerettem volna elmondani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|