|
|
|
|
A kormány és az EKA szakértőinek konzultációja (1. rész)
|
1989. szeptember 14., csütörtök - Gazdaságpolitikai kérdéseket vitattak meg a kormány és az Ellenzéki Kerekasztal szakértői csütörtökön, a Parlamentben megtartott konzultációjukon. Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes a megbeszélésen úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a gazdaság állapota is indokolja a választások mielőbbi megtartását. A mostani átmeneti állapot ugyanis nemcsak a társadalomban, hanem a gazdaságban is bizonytalanságot okoz. Ez a bizonytalanság még azokat a külföldi beruházókat is várakozó álláspontra készteti, akik egyébként hajlandók lennének a pénzüket magyarországi vállalkozásokba fektetni. Másik érve az EKA képviselőinek ahhoz a kijelentéséhez kapcsolódott, miszerint a jelenlegi kormány gyenge.
Ez a kormány valóban lehetne határozottabbb is, ismerte el a miniszterelnök-helyettes, amihez azonban nagyobb támogatásra lenne szüksége. Jelenleg ugyanis igen csekély támogatásban részesül mind az országgyűlés, mind a közvélemény, mind a pártok részéről, s egyre inkább számolnia kell a szakszervezeti mozgalom nyomásával is. A nemzet érdeke, hogy az országnak olyan stabil kormánya legyen, amelyet a társadalom többsége elfogad, támogat. Személy szerint ezért is van amellett, hogy a lehető leghamarabb tartsák meg a választásokat, függetlenül attól, hogy a pártok mennyire készültek már fel a választási küzdelmekre. Ugyanakkor utalt arra is, hogy e csekély támogatás közepette a kormány már egy sor jelentős előremutató intézkedést tett, mint például az import és a bérek részleges liberalizálását, s lépéseket tett a tulajdon átalakítására, a szerkezetváltásra. A szakértői konzultáción nagy hangsúlyt kapott a tulajdon reformja. Mint a megbeszélésen kitűnt: az alapvető célokban egyetértés van, a megoldás módját illetően azonban már sok tekintetben eltérőek a vélemények. Az EKA képviselői ezzel összefüggésben elhibázottnak minősítették a nemrégiben elfogadott átalakulási törvényt, amelyről a kormány szakértői is elismerték, hogy káros, s olyan veszélyeket rejt magában, amelyek hatását később már nehéz lenne helyrehozni. Az EKA szakértőinek véleménye szerint garanciák szükségesek az állami vagyon védelmére, az állami tulajdon értéken aluli kiárusításának megakadályozására. Ezzel Medgyessy Péter is egyetértett, csakúgy mint azzal, hogy törvényi szinten szükséges szabályozni az állami vagyon reprivatizálását. (folyt.köv.)
1989. szeptember 14., csütörtök 19:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Halló Szer? Szeretnék egy magánjellegűnek látszó dolgot elmondani ha lehet. Ugyanis én ez év márciusában jöttem NSZK-ba. Német származású vagyok. Itt rokonaim vannak. Egy ezzel kapcsolatos kérelem el lett küldve, ami eltarthat talán egy évig is, tovább is, hogy elfogadnak németnek vagy nem. Minden a legnagyobb rendben van itt. Lakásom, hivatalos munkahelyem van és egy dolog aggaszt. Sok mindennel nem vagyok tisztában, ezért kérem világosítson fel. Ugyanis olyan dolgok történtek Magyarországon a családdal, lehet hogy meg sem tudom várni a döntést velem kapcsolatban. Mire számíthatok Magyarországot hátrányt figyelembe véve, hogy pl. hogy mehetek vissza, útlevelem lejárt, nem tudok semmit sem, pl. 28 év folyamatos munkaviszonyom van M.o-on az elveszett? Tehát nem tudom, hogy ha ez bekövetkezik, hogy tudok visszamenni, mit kell tennem. Köszönöm, ha választ kapok a rádióban, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|