|
|
|
|
A Johannita Rend sajtótájékoztatója az NDK menekültekről
|
-------------------------------------------------------- München, 1989. szeptember 4. (SZER, Világhíradó) - Ara Kovács Attila jelentése következik a keletnémet menekültek helyzetéről: - Wolfgang Wagner, a Johannita Rend segélyakciójának képviseletében ma 11 órakor immáron szokásos sajtótájékoztatóját tartotta a zugligeti római katolikus templom előterében. A több tucat, és a világ minden tájáról idesereglett tudósítót persze főképp azok a híreszetélesek foglalkoztatták, melyek szerint ma vagy holnap a Magyarországon tartózkodó keletnémet turisták állítólag Nyugatra távozhatnak. Továbbá, hogy mind formailag a jogi szabályozottság tekintetében, mind pedig gyakorlatilag, vagyis a szállítóeszközök szempontjából inneni indításuk, és Ausztriába, illetve az NSZK-ba történő fogadásuk problematikája megoldódjon. Wolfgang Wagner azonban határozottan kijelentette, hogy e feltételezések legtöbb esetben minden alapot nélkülöző spekulációkból származnak. Igaz - mondotta - olykor a magyar hivatalos szervek tesznek bizonyos kijelentéseket, de ezek értelmezése veszélyes, és semmiképp nem szolgálja az ügy biztos, taktikus és csendes megoldását, ami a legcélszerűbb lenne. A Johannita Segélyszolgálat képviselője egyben kijelentette, hogy minden alapot nélkülöznek azok a híresztelések is, miszerint a menekülttáborok valamelyikében is - így a zugligetiben, a csillebérciben, illetve a zánkaiban - valamiféle tömegbetegség, epidémia ütötte volna fel a fejét. Banális, leginkább a hidegre fordult időjárással összefüggő betegségektől eltekintve, a táborokban az állapotok teljesen normálisnak mondhatók. (folyt.)
1989. szeptember 4., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Halló Szer? Szeretnék egy magánjellegűnek látszó dolgot elmondani ha lehet. Ugyanis én ez év márciusában jöttem NSZK-ba. Német származású vagyok. Itt rokonaim vannak. Egy ezzel kapcsolatos kérelem el lett küldve, ami eltarthat talán egy évig is, tovább is, hogy elfogadnak németnek vagy nem. Minden a legnagyobb rendben van itt. Lakásom, hivatalos munkahelyem van és egy dolog aggaszt. Sok mindennel nem vagyok tisztában, ezért kérem világosítson fel. Ugyanis olyan dolgok történtek Magyarországon a családdal, lehet hogy meg sem tudom várni a döntést velem kapcsolatban. Mire számíthatok Magyarországot hátrányt figyelembe véve, hogy pl. hogy mehetek vissza, útlevelem lejárt, nem tudok semmit sem, pl. 28 év folyamatos munkaviszonyom van M.o-on az elveszett? Tehát nem tudom, hogy ha ez bekövetkezik, hogy tudok visszamenni, mit kell tennem. Köszönöm, ha választ kapok a rádióban, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|