|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (5. rész)
|
Az alkotmánymódosítással összefüggő kérdések sorában rövid vita után megállapodtak abban, hogy a munka kiemelt szerepét nem szükséges deklarálni. Ezt követően megtárgyalták, hogy mely funkciókkal összeférhetetlen a képviselői státusz. Konszenzus van abban, hogy nem lehetnek országgyűlési képviselők: az államfő, a bírók, az ügyészek és a fegyveres testületek tagjai, valamint egyéb államigazgatási szervek dolgozói. Utóbbiak körének meghatározását azonban visszautalták a szakbizottsághoz. Némi vita után végül is elfogadták az Ellenzéki Kerekasztalnak azt az érvelését, miszerint nem lenne célszerű kizárni a parlamenti képviselők sorából a minisztereket és az államtitkárokat. Antal József (EKA) ezzel kapcsolatban azzal érvelt, hogy ha a minisztereket és államtitkárokat kizárnák, az hátráltatná a megfelelő politikai elit kialakulását, másrészt magában rejtené egy laikus parlament, illetőleg egy hivatalnokkormány létrejöttének veszélyét. Ugyancsak egyetértés mutatkozik mindhárom fél között, hogy szűnjék meg az alkotmányban a különbíróságok létére vonatkozó rendelkezés. Ezek közül, úgy tűnik, legfeljebb a katonai bíróságok maradnak meg, de indokoltnak tartják ezek jogkörét is korlátozni, nevezetesen, hogy csak a katonák által elkövetett katonai bűncselekményekben ítélkezhessenek. Ezzel kapcsolatban valószínűleg konszenzus születik arról az EKA javaslatról is, hogy a rendőrségi állományba tartozók feletti ítélkezés kerüljön ki a katonai bíróságok hatásköréből. Ugyancsak a különbíróságok megszüntetésének útját jelzi a felek egyetértése atekintetben, hogy a munkaügyi bíróságokat egy idő után meg kell szüntetni, a hatáskörükbe tartozó ügyekkel pedig majd a polgári bíróságoknak kell foglalkozniuk. A szabadságjogok alkotmányos korlátozásának kérdését visszautalták a szakbizottsághoz. Végül a címerrel kapcsolatos kérdéseket tekintették át, s némi vita után a felek úgy döntöttek, hogy ezeket a szakbizottság újólag vizsgálja meg. Hasonlóképp vélekedtek Szabad György (EKA) javaslatáról, aki indítványozta, hogy a korona iránti tiszteletet deklarálják az alkotmányban. A javaslattevő célszerűnek ítélte, hogy egyes ünnepélyes megnyilatkozások - a köztársasági elnök, a kormánytagok és a hadsereg főbb vezetőinek eskütétele - a korona jelenlétében történjenek. Csikós József (MSZMP) bejelentette: az MSZMP megállapodott a televízióval arról, hogy heti 50-60 perces műsorban rendszeresen tájékoztatást adnak a háromoldalú tárgyalásokról. Javasolta, hogy az MSZMP, az EKA és a harmadik oldal delegációjának egy-egy tagja segítse a műsor szerkesztését. (folyt. köv.)
1989. augusztus 30., szerda 21:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Halló Szer? Szeretnék egy magánjellegűnek látszó dolgot elmondani ha lehet. Ugyanis én ez év márciusában jöttem NSZK-ba. Német származású vagyok. Itt rokonaim vannak. Egy ezzel kapcsolatos kérelem el lett küldve, ami eltarthat talán egy évig is, tovább is, hogy elfogadnak németnek vagy nem. Minden a legnagyobb rendben van itt. Lakásom, hivatalos munkahelyem van és egy dolog aggaszt. Sok mindennel nem vagyok tisztában, ezért kérem világosítson fel. Ugyanis olyan dolgok történtek Magyarországon a családdal, lehet hogy meg sem tudom várni a döntést velem kapcsolatban. Mire számíthatok Magyarországot hátrányt figyelembe véve, hogy pl. hogy mehetek vissza, útlevelem lejárt, nem tudok semmit sem, pl. 28 év folyamatos munkaviszonyom van M.o-on az elveszett? Tehát nem tudom, hogy ha ez bekövetkezik, hogy tudok visszamenni, mit kell tennem. Köszönöm, ha választ kapok a rádióban, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|