|
|
|
|
Lengyel elnökválasztás: szavazatok megoszlása (2.rész)
|
A Szolidaritás egyik embere Jaruzelskire szavazott, hét képviselője, illetve szenátora pedig szándékosan érvénytelen szavazólapot dobott be. Egyikük elmondása szerint azért, hogy mellőzze az elnökválság elmélyülését. Amikor ugyanis kiderült, hogy a szavazás nem lesz titkos, a folyosókon híre ment, hogy nagyon sok parasztpárti és demokrata készül Jaruzelski ellen szavazni. A magyarázat hihetőnek tűnik, mert a hetek között tekintélyes és mérsékelt személyiségek is vannak, például Andrzej Stelmachowski, a szenátus elnöke, aki fontos közvetítő szerepet játszott a hatalom és az ellenzék kerekasztal-tárgyalásainak összehozásában, vagy Andrzej Wielowieyski, a Szolidaritás parlamenti frakciójának alelnöke. Jacek Kuron, a Szolidaritás agytrösztjének és vezérkarának egyik fontos alaja a Szolidaritás frakciójának csütörtöki ülésén elismerte, hogy csak gyávaságból szavazott Jaruzelski ellen, s méltatta azokat, akik másként tettek. Karol Modzelewski szintén úgy fogalmazott, hogy gyávaságból szavazott nemmel, és nagyrabecsülését fejezte ki a Szolidaritás azon képviselőinek és szenátorainak, akikben volt annyi ,,hazafias bátorság, hogy érvénytelen szavazólapot dobjanak be,,. Megfigyelők szerint van alap azt vélni, hogy egy teljesen titkos szavazás esetén a Szolidaritás jópár embere szavazott volna Jaruzelskire. Amikor ugyanis arról szavaztak, hogy titkos legyen-e a szavazás (amit végül is elvetettek) a Szolidaritás csaknem 250 jelen levő tagjából körülbelul 40 százalék emelte fel a kezét. +++
1989. július 21., péntek 14:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Halló Szer? Szeretnék egy magánjellegűnek látszó dolgot elmondani ha lehet. Ugyanis én ez év márciusában jöttem NSZK-ba. Német származású vagyok. Itt rokonaim vannak. Egy ezzel kapcsolatos kérelem el lett küldve, ami eltarthat talán egy évig is, tovább is, hogy elfogadnak németnek vagy nem. Minden a legnagyobb rendben van itt. Lakásom, hivatalos munkahelyem van és egy dolog aggaszt. Sok mindennel nem vagyok tisztában, ezért kérem világosítson fel. Ugyanis olyan dolgok történtek Magyarországon a családdal, lehet hogy meg sem tudom várni a döntést velem kapcsolatban. Mire számíthatok Magyarországot hátrányt figyelembe véve, hogy pl. hogy mehetek vissza, útlevelem lejárt, nem tudok semmit sem, pl. 28 év folyamatos munkaviszonyom van M.o-on az elveszett? Tehát nem tudom, hogy ha ez bekövetkezik, hogy tudok visszamenni, mit kell tennem. Köszönöm, ha választ kapok a rádióban, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|