|
|
|
|
Walesa, Bush - gdanski beszédek (2. rész)
|
A több alkalommal is viharos tapssal és éljenzéssel félbeszakított beszédében a gdanskiak tízezrei előtt Bush mégegyszer csodálatának adott hangot az előző, 1987-es látogatása óta Lengyelországban bekövetkezett változások miatt, kiemelve a szabad választások óriási jelentőségét. A hely szellemének megfelelően külön kiemelte ,,a gdanski villanyszerelő, Lech Walesa 1970-es színre lépésének történelmi jelentőségét,, , és az Egyesült Államok teljes támogatásáról biztosította a kerekasztalnál született megállapodások végrehajtását, ,,a nagy lengyel vezetőt: Lech Walesát,,. Miközben többször és többféle módon is az Egyesült Államok szolidaritásáról, támogatásáról biztosította a példátlan történelmi esélyhelyzetbe került Lengyelországot, az elnök arra is figyelmeztetett, hogy még koránt sincs vége a nehéz időknek, a gazdasági reformok megvalósításához a lengyeleknek türelemre, kitartásra, a nehézségek vállalására lesz szükségük. - Az eredmények - hangsúlyozta - nem napokon belül, még csak nem is egy év múlva várhatók, de egy emberöltőn belül egészen bizonyosan. Bush szerint most jött el a lengyelek órája. Kellő felelősségérzettel élni kell a lehetőséggel. A társadalom és az ország vezetése között megindult párbeszéd, a Szolidaritás újjászületése kellő feltételeket teremt ahhoz, hogy erős, jólétben élő, szabad Lengyelország születhessen, amihez az Egyesült Államok kész minden segítséget megadni. ,,Lengyelország meg fogja mutatni a világnak, hogy mire képes egy szabad ország,,. Bush végezetül azt mondta: ha fiatal lengyel lennék, élve a jelenlegi példátlan történelmi lehetőséggel itt maradnék Lengyelországban, itt valósítanám meg vágyaimat. Az óriási tapssal és éljenzéssel fogadott beszédét követően váratlanul Lech Walesa lépett a mikrofonhoz és elragadtatott hangon méltatta Bushnak az övét felülmúló beszédét, hozzátéve: nem véletlen, hiszen én nem vagyok elnök.... Majd kijelentette: Lengyelországnak minden esélye megvan arra, hogy ,,Kelet-Európa Amerikája legyen,,. A Lenin-hajógyár előtti tömeggyűlés után Bush elnök a kegyelet virágait helyezte el a gdanski Westerplattén a második világháború kitörésekor hősiesen védekező lengyelek emlékművénél, amivel be is fejeződött lengyelországi programja. Embargó feloldásig Bush Gdanskból egyenesen Budapestre indult az elnöki különgéppel. +++
1989. július 11., kedd 16:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Halló Szer? Szeretnék egy magánjellegűnek látszó dolgot elmondani ha lehet. Ugyanis én ez év márciusában jöttem NSZK-ba. Német származású vagyok. Itt rokonaim vannak. Egy ezzel kapcsolatos kérelem el lett küldve, ami eltarthat talán egy évig is, tovább is, hogy elfogadnak németnek vagy nem. Minden a legnagyobb rendben van itt. Lakásom, hivatalos munkahelyem van és egy dolog aggaszt. Sok mindennel nem vagyok tisztában, ezért kérem világosítson fel. Ugyanis olyan dolgok történtek Magyarországon a családdal, lehet hogy meg sem tudom várni a döntést velem kapcsolatban. Mire számíthatok Magyarországot hátrányt figyelembe véve, hogy pl. hogy mehetek vissza, útlevelem lejárt, nem tudok semmit sem, pl. 28 év folyamatos munkaviszonyom van M.o-on az elveszett? Tehát nem tudom, hogy ha ez bekövetkezik, hogy tudok visszamenni, mit kell tennem. Köszönöm, ha választ kapok a rádióban, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|