|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Kónya-interjú 3. rész
|
- Egy pillanatra sem merült fel önben, hogy megbukhat a kormány? - Érre nem gondoltam. Úgy éreztem, hogy ma nincs társadalmi bázisa egy általános sztrájknak, egy olyan széles körű elégedetlenségnek Magyarországon, ami esetleg a kormány bukásához vezethet. Egyedül azt tartottam veszélyesnek, hogy az egyes társadalmi csoportok esetleg egymás ellen fordulnak és ellenőrizhetetlen zavargásokra kerül sor. Érezhető volt, hogy fokról fokra a taxisok ellen hangolódik az ország, az emberek felháborodnak, mert elemi jogaikban korlátozva vannak és félő volt, hogy ez esetleg összetűzésekre vezethet, ami aztán kénytelen kelletlen önmaga után vonta volna a kormány erőszakos beavatkozását. Ennél nagyobb tragédiát nem tudok elképzelni. Most éppen arra van szükség, hogy társadalmi közmegegyezés jöjjön létre azon a talajon, hogy tudomásul vesszük a helyzet válságos voltát, valamint azt, hogy ebből kilábalni csak minden réteg összefogásával lehet. Ha magunkon nem segítünk, senki nem segít rajtunk. Végülis a törvénytelenség oldaláról átment a konfliktus a teljes jogszerűség oldalára - ezért sem oda jutottunk, ahonnan kiindultunk - és egy érdekegyeztető fórumon kötöttek megállapodást. Az így kialakult politikai légkör alkalmas arra, hogy új fejezet kezdődjön, amit alapvetően nem a pártharcok, hanem az együttműködés jellemez. - Milyen következményei lesznek a válságnak az MDF-re, mint pártra, a parlamenti frakcióra és a kormányra? - Miközben a frakció bírálta az előkészítést, úgy foglalt állást, hogy az árintézkedés szükséges volt. További támogatásáról biztosította a kormányt, egyértelműen a kormány mögött áll. Más kérdés, hogy nem azonosul minden intézkedésével. Az MDF-en belül, ha vannak is irányzatok, de mindegyik egységes abban, hogy az országnak stabilitásra van szüksége és ezt csak a koalíciós kormány biztosíthatja. Ha bírálják is a kormányt, szilárdságát rendkívül fontosnak tartják, mert ennek a kormánynak nincs ma alternatívája. A kormány összetételével kapcsolatban az a határozott álláspontom, hogy a parlament Antall József miniszterelnöknek adott bizalmat, a miniszterelnök felelőssége, hogy a kormányt összeállítsa. A frakciónak nincs joga személyi kérdésekbe beleszólni. Egyébként én úgy tudom, nem lesz kormányátalakítás. (folyt.)
1990. november 1., csütörtök 14:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|