|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
A külügyminiszter a taxis-demonstrációról (1. rész)
|
1990. október 29., hétfő - A társadalmi béke érdekében a
kormány árengedményt tett, ez azonban időleges, mert a parlament
döntése nyomán olyan új üzemanyag-árrendszer lép életbe, amely a
piacgazdaságra való áttérés fontos feltétele - hangsúlyozta
Jeszenszky Géza külügyminiszter hétfőn azon a nemzetközi
sajtókonferencián, amelyen az elmúlt napok taxis-demonstrációja
nyomán kialakult helyzetet értékelte. Mint mondta: az elmúlt napok
drámai eseményei indokolták, hogy rendkívüli tájékoztatóra invitálja
az újságírókat. Elöljáróban emlékeztetett arra, hogy a magyar
társadalom nem vonta kétségbe a benzináremelés szükségességét
felismerve azt, hogy hosszabb távon annak az érvényes világpiaci ár
lehet az alapja. Ez vezérelte a döntésben a kormányt, amely
ugyanakkor elismeri, hogy nem jól időzítette, s nem készítette elő
megfelelően az intézkedést.
A külügyminiszter ezt követően a tanulságokat elemezve kifejtette: a megegyezést az egész magyar nép győzelmeként értékeli a kormány. A demokrácia, az erőszakmentesség, a jogrend győzött vasárnap este Magyarországon, s az az elv, hogy a modern társadalmakban, a szociális piacgazdaság alapján álló országokban jól működő érdekegyeztető mechanizmusra van szükség. A kormány számára tanulságul szolgáltak az elmúlt napok: világossá vált, hogy minden szinten szükség van a munkavállalók szervezeteire. Úgy tűnik, jelenleg a taxisok a társadalom legszervezettebb erői, fontos azonban, hogy minden más érdekcsoport is létrehozza hasonlóan működő szervezetét. Ugyanakkor sajnálatosnak mondta, hogy egy gazdasági természetű kezdeményezés ilyen rövid idő alatt politikai síkra terelődött. A kormány tagjaként felhívta a hazai és a külföldi sajtó figyelmét arra, hogy az események során nem csupán a kormánnyal szembeni széles körű kritika nyilvánult meg, hanem tapasztalható volt a kormánnyal szimpatizálók demonstrációja is.
A kabinet álláspontját tolmácsolva Jeszenszky Géza rámutatott: az állampolgárok számára nem volt világos a taxisok törvénybe ütköző akciójának jogi háttere. A társadalmi béke érdekében a kormány utólag nem kíván fellépni a törvénytelen lépésekkel szemben. Azt viszont világosan kell látni - mondta -, hogy sztrájkolni ugyan lehet, más állampolgárokat mozgásukban akadályozni azonban nem. Ugyancsak a levonható tanulságok között említette a külügyminiszter - a bizalomra építve -, hogy együtt kell a rendőrséggel működni. A rendőrök magatartása dícséretes volt, mert megakadályozták az összetűzést, az erőszakot. (folyt. köv.)
1990. október 29., hétfő 15:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|