|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Az Érdekegyeztető Tanács ülése (4. rész)
|
Az est, nem sokkal fél nyolc előtt megkezdődött ülésen végre megszületett a megállapodás. Bod Péter Ákos a kormány deklarációjának ismertetéseként eredetileg azt javasolta: a barikádok lebontásától, de legfeljebb hétfő éjféltől egy hétig, tehát szombaton éjfélig, illetve amíg a Parlament el nem fogadja a liberalizációt, a jelenlegi üzemanyag-árakat 12 forinttal csökkentik. Ha a parlament nem dönt szombatig, visszaáll a jelenlegi ár.
Palotás János a munkaadók és a munkavállalók nevében bejelentette: elfogadják, hogy az eredeti követelésükben szereplő vasárnap 24 óra helyett hétfőn 24 órától álljon vissza a 12 forinttal alacsonyabb üzemanyagár. Azt viszont nem tartják elfogadhatónak, hogy ez az árcsökkentés csak szombatig legyen érvényes. Ez azonnali felvásárlást okozna, és bizonyítaná az erőteljes fogyasztáskorlátozó intézkedések jogosságát. Hangsúlyozta azt is, hogy a munkaadók és a munkavállalók elvárják annak deklarációját, hogy a demonstrációban résztvevőket társadalmilag, büntetőjogilag ne lehessen felelősségre vonni. Ugyanennek a fontosságát hangsúlyozta a vita során Forgács Pál, a liga elnöke is. Rabár Ferenc rámutatott: eddig se nyúltak hozzá senkihez, mint mondotta, szerinte kár is volt felhozni ezt a kérdést. A kormány őszintén gondolta, hogy nem akar erőszakot alkalmazni, büntetni. Arra kérte a tárgyalófeleket, tételezzék fel a kormányról, hogy nem kíván jogtalan eszközöket alkalmazni. (folyt. köv.)
1990. október 28., vasárnap 21:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|