|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Utolsó vb-ülés a Városházán
|
1990. október 17., szerda - A fővárosi hajléktalanok
problémáinak enyhítésére 10 millió forintos támogatást szavaztak meg
szerdán a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának utolsó ülésén.
Ebből az összegből 7 millió a három fővárosi hajléktalanszállás,
októbertől decemberig terjedő három hónapos működési kiadásához
szükséges. Hárommilliót pedig a hajléktalanok különböző jellegű
gyorssegélyezésére (útiköltség, okmányok kiállítása stb.)
fordíthatnak majd. További tízmillió forintot szavaztak meg az
életveszélyes helyzetek elhárításánál is jól hasznosítható, 20 méter
magas létrával rendelkező emelőkosaras gépjármű beszerzésére. E
kérés teljesítését az is indokolta, hogy a fővárosban még a
tűzoltóság sem rendelkezik ilyen gépkocsival.
Több előterjesztett témában nem született most döntés, mivel a testület rövid vita után egyetértett abban, hogy már csak a valóban halaszthatatlan ügyekben hozzanak határozatot. Emellett voltak a parlamenti pártoknak az ülésen jelen lévő képviselői is. A napirendről levett kérdések között szerepelt egyebek között, a világkiállításban leginkább érintett kerületek általános rendezési tervének elkészítésére biztosítandó póthitel .
Némi vita volt a Fővárosi Közgyűlés időpontjáról és az alakuló ülés napirendjéről is. Szegvári Péter a Fővárosi Választási Bizottság nevében és Török Ferencné az SZDSZ megbízásából azt javasolta, hogy október 31-én legyen a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése, mivel lesz olyan kerület ahol csak 30-án választják meg a fővárosi küldöttet. Végül is kialakult a konszenzus, s ennek eredményeként a Fővárosi Tanács elnöke személyes megbeszélésen egyezteti a pártokkal az alakuló ülés időpontját és napirendjét.
A V. B. ülésén rövid tájékoztató hangzott el a fővárosi választások tapasztalatairól. A testület köszönetét fejezte ki a helyi és a fővárosi szerveknek, valamint a közigazgatási dolgozóknak a választások sikeres lebonyolításáért.
A testület utolsó érdemi állásfoglalásában, méltányolva a főváros szolgálatában végzett több évtizedes munkáját, egyhangúlag támogatásáról biztosította Bielek József tanácselnök korkedvezményes nyugdíjba vonulási kérelmét. E kérdésben azonban a végső szót már az új fővárosi közgyűlés mondja ki. (MTI)
1990. október 17., szerda 12:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|