|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Megemlékezés a salgótarjáni sortűz áldozatairól
|
1989. december 8., péntek - Salgótarján lakossága és a városi tanács kezdeményezésére márványtáblát helyeztek el a Nógrád Megyei Tanács épületén az 1956. december 8-i sortűz áldozatainak emlékére. Az avatóünnepséget pénteken rendezte meg az MDF és az SZDSZ. A résztvevők a megyei tanács épületétől a Tanácsköztársaság térre vonultak, ahol szabadtéri istentiszteleten áldoztak a mártírok emlékének.
Harminchárom évvel ezelőtt a salgótarjáni gyárak munkásainak békés felvonulását megtizedelő karhatalmista sortűz volt a véres nyitánya a megtorló akcióknak, letartóztatásoknak Nógrád megyében. Ez indította arra a Fidesz, az MDF és az SZDSZ balassagyarmati szervezeteit, hogy indítványozzák: 1956. december 8. ezután legyen megyei gyásznap. (MTI)
1989. december 8., péntek 15:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|