|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Erich Honecker nyilatkozata - Daily Mirror
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. október 4. szerda (MTI-tud) - ,,A keletnémet vezető megtöri hallgatását a menekültügyben,, címmel Erich Honeckerrel, a NSZEP főtitkárával, az NDK elnökével készített interjút közöl szerdai számában az egyik legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a Daily Mirror. Robert Maxwellnek, a Mirror-csoport tulajdonos-elnökének és Nicholas Davies külpolitikai szerkesztőnek adott nyilatkozatában Erich Honecker kifejtette, hogy az évente külföldön vakációzó NDK-állampolgárok millióinak csupán egy töredéke dönt a távozás mellett.
Elmondotta, hogy évente hétmillió NDK-állampolgár látogat Csehszlovákiába, 1,7 millió Magyarországra, hatszázezer Bulgáriába és négyszázezer Romániába. ,,És hadd jegyezzem meg, - fűzte hozzá - hogy évente hétmillió keletnémet utazik szabadon Nyugat-Németországba, ám mindössze 0,4 százalékuk marad ott.,, Az idei nyári távozási hullám okairól szólva gazdasági tényezőket említett, és mint a lap kiemeli, ,,semmi kételye sincs aziránt, hogy Habsburg Otto osztrák trónkövetelő, europarlamenti képviselő csábított Nyugatra NDK-állampolgárokat,,. ,,Habsburg röpcédulákon hívta piknikekre Lengyelország legbelsejében a nyaralókat. Ezeken a piknikeken ajándékokat, élelmiszert, pénzt osztogattak és rábeszélték őket a távozásra,, - hangoztatta az NDK elnöke. Arról szólva, hogy az NDK kormánya a hétvégén hozzájárult az NSZK prágai nagykövetségének területén összegyűlt hatezer polgárának áttelepüléséhez, Erich Honecker kijelentette: ,,Döntésünket humanitárius megfontolások vezették, s ez is aláhúzza államunk szilárdságát. Lépésünk egyúttal hozzájárult a sajtó és a televízió által keltett hisztéria megszüntetéséhez, nemkülönben azok álmainak szertefoszlatásához, akik vissza óhajtják állítani az 1937-es határokat,,. Robert Maxwell a BBC-4 rádió reggeli hírmagazin-műsorában szerdán reggel elmondotta, hogy berlini hivatalában fogadta őt és munkatársát az NDK vezetője, aki ,,hetvenhét évét meghazudtolóan fiatalos, friss, energikus és teljesen egészségesnek látszik,,. Arra a kérdésre, vajon miért adott nyilatkozatot Erich Honecker a Daily Mirrornak, Robert Maxwell kifejtette, szerinte azért, hogy világossá tegye: a két német állam léte történelmi tény, s ezen senki sem változtathat. ,,Mi a magunk részéről viszont értésre akarjuk adni, hogy Nagy-Britanniának és egész Európának érdeke a két német állam fennmaradása,, - jelentette ki rádiónyilatkozatában a Mirror-csoport tulajdonos-elnöke.+++
1989. október 4., szerda 09:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|