|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Mozgássérültek demonstrációja
|
1989. szeptember 15., péntek - Szomorú látvány fogadta a járókelőket péntek délután a Liszt Ferenc téren: mintegy 50 tolókocsis és botra támaszkodó mozgássérült gyűlt itt össze 15 órakor, hogy aztán családtagjaikkal és barátaikkal együtt a Lenin körút-Dob utca útvonalon a Közlekedési, Hirközlési és Építésügyi Minisztérium elé vonuljon. Chikán Csaba, a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke a minisztérium elé érve petíciót nyujtott át Derzsi András miniszternek, hogy ily módon hívják fel a figyelmet arra: a járdák, a közutak, a középületek kivitelezésénél számoljanak a mozgáskorlátozottak sajátos igényeivel is.
A petícióban utalnak arra, hogy hazánkban 100-150 ezer súlyosan mozogássérült ember él. Ám sajnálatos módon szinte senki nem gondol arra, hogy azoknak, akik bottal, mankóval, vagy kerekes székkel közlekednek, milyen nehézséget jelent akár egyetlen lépcső vagy járdaszegély. A jogszabályok évek óta előírják, hogy az építőmérnököknek joguk és kötelességük úgy tervezni, s a kivitelezőknek úgy felépíteni minden létesítményt, hogy az tolókocsival közlekedő moozgássérültek is akadály nélkül használhassák. Ennek ellenére rengeteg az indokolatlanul magas járdaszegély és szembetünő a megfelelő rámpák hiánya is, ami egyuttal a babakocsit toló kismamák, bottal járó idős emberek közlekedését is megnehezíti. Mindenesetre némi reményre adhat okot, hogy a miniszter - a peticióra adott válaszában - lehetségesnek vélt azonnali intézkedéseket, elsősorban a már meglévő jogszabályok haladéktalan betartatásával. Derzsi András megigérte azt is, hogy a már körvonalazódó új építési törvény megfogalmazásánál figyelembe veszik a mozgássérültek kéréseit. (MTI)
1989. szeptember 15., péntek 18:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|