|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
- Szétesik-e az MSZMP? - 1. folyt.
|
Tehát Grósz kontra Pozsgay, Nyers, Németh lenne a megosztás? Korántsem. Nyers Rezső - közösen Grósszal - nyilvánosan hatásköre túllépésével vádolta Pozsgay Imrét. És itt nem közömbös, hogy milyen ügyben: az MSZMP munkahelyekről való kivonulásáról volt szó. Alapkérdés. Pozsgay - ha csak fokozatosan is - a kivonulás mellett foglalt állást, ezzel közös nézetet vallva az MSZMP reformköreivel és valamennyi demokratikus párttal. Nyers Rezső ebben a kérdésben a régi, bolsevik nézetet tette magáévá, amikor kijelentette, hogy nem javasolja a párt kivonulását minden munkahelyről. Németh Miklós leszegett fejjel, nem nézve sem jobbra, sem balra teszi azt, amit a ráhagyott katasztrofális helyzetben egy kormányfő szűk lehetőségei között tehet. Azt mindenesetre sikerült elérnie: egyre többen hisznek neki, hogy valóban önállóságra törekszik a párttal, pártjával szemben. A pártelnökségen belüli ellentéteknél sokkal mélyebb a tagság egyes csoportjait elválasztó szakadék. A reformköröket - amelyek egyre világosabban csak Pozsgayra tesznek - egy világ választja el a Münnich Ferenc Társaságtól, vagy a marxista-leninistának nevezett sztálinista gyülekezettől. Ezek egy pártban? Ha maradnak, mindkettő megmarad olyannak, amelynek senki sem hisz. Az ügy odáig fajult, hogy a pártegységnek nevezett álomképhez annyira ragaszkodó Grósz Károly is azt mondta tegnap: a párt a szétesettség felé tart. Kár, hogy februárban megakadályozta a pártszakadást. (folyt.)
1989. szeptember 1., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|