|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Mise a gellérthegyi sziklakápolnában
|
1989. augusztus 27., vasárnap - Csaknem negyven esztendő után vasárnap ismét misét celebráltak a gellérthegyi sziklakápolna előtti téren. A kegyeleti hely a közelmultban került vissza eredeti tulajdonosának, a katolikus egyháznak a birtokába. A Fővárosi Fürdőigazgatóság 11 évvel ezelőtt átvette az 1951-ben bezárt, befalazott Iván barlangi templomot, azonban a hasznositására született elképzelések nem valósultak meg. Igy vált lehetővé, hogy a használati jogot visszaadják az esztergomi főegyházmegyének, amely a magyar pálos rendet hatalmazta fel a kápolna eredeti funkciójában történő müködtetésére.
Mint ismeretes, II. János Pál pápa 1991-ben Magyarországra látogat. A katolikus egyház a magyar hitélet kiemelkedő eseményére eredeti formájában kivánja helyreállitani a kápolnát. E terv megvalósitása érdekében a hivők segitségére is számit. Az első misét Árva Vince márianosztrai plébános celebrálta. A romantikus környezetü sziklakápolna előtt mindaddig misét tartanak vasárnaponként, amig az időjárás engedi. (MTI)
1989. augusztus 27., vasárnap 17:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|