|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Bemutatták a szocdemek zalai képviselőjelöltjét
|
1989. augusztus 21., hétfő - Negyvenkét esztendő után állít ismét képviselőjelöltet a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A zalai megyei 2. számú országgyűlési képviselő-körzetben szeptember 16-ára kiírt időközi választásokon az MSZDP jelöltje dr. Schein István lesz. A 36 éves jogtanácsos hétfőn találkozott a sajtó képviselőivel a párt budapesti V. kerületi szervezetének helyiségében.
A sajtótájékoztón elhangzott: a Zala megyei MSZDP-szervezet hosszas vita után döntött arról, hogy önálló jelöltet indít az időközi választásokon. Dr. Schein Istvánnak Győrffy Istvánnal és Marx Gyulával kell megküzdenie a parlamenti képviselői helyért. Győrffy István újságíró az MSZMP Zala Megyei Bizottsága, a zalai MSZMP-reformkörök, a HNF megyei és városi elnöksége, valamint a Zalaegerszegi Ifjúsági Társulás jelöltje lesz, míg Marx Gyula főorvost a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz zalaegerszegi szervezetei indítják. Az MSZDP végül is azért döntött önálló jelölt indítása mellett, hogy tapasztalatot szerezzen a választási kampány lebonyolításában, illetőleg a szociáldemokraták választási programjának kidolgozásához. Dr. Schein István elmondta: programja egyrészt figyelembe veszi a választókörzet (33 község és Zalaegerszeg északi része) lakosságának sajátos érdekeit. Ezért fokozott hangsúlyt kap benne a községekben lakók életfeltételeinek javítása, ezen belül a falvak infrastruktúrájának fejlesztése, önkormányzatának visszaállítása, az ellátás színvonalának emelése. A programban másrészt - a hagyományos szociáldemokrata elvekre alapozva - megkülönböztetett figyelmet kap a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok felkarolása. Ezenkívül az MSZDP jelöltje síkraszáll a tulajdonreform megvalósítása, valamint a gazdaság élénkítését segítő intézkedések mellett. A sajtótájékoztató résztvevői megerősítették a Magyar Néppárt hétvégi nagyválasztmányán elhangzott bejelentést, miszerint a Néppárt zalai szervezete is támogatja majd a szociáldemokraták jeöltjét. Ezzel kapcsolatban elmondták még, hogy az MSZDP előzetes tárgyalásokat folytat a Független Kisgazdapárttal, a Magyar Néppárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal taktikai jellegű választási együttműködésről. (MTI)
1989. augusztus 21., hétfő 15:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|