|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
A Minisztertanács elé kerül a Magyar Nagydij jövője
|
1989. augusztus 16. szerda (MTI) - Szerdán délután a Közlekedési, Hirközlési és Épitésügyi Minisztériumban ujabb sajtótájékoztatót tartottak a magyarországi Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki futammal (Magyar Nagydij) kapcsolatos tárgyalásokról. Dr. Udvari László államtitkár - felelevenitve a multat - többek között elmondta azt is, hogy eredetileg 200 millió forintot szántak a Hungaroring épitésére, de végül is 430 millióra rugtak a költségek. Azóta pedig ujabb 344 milliót kellett karbantartási-felujitási munkákra költeni. Áttérve a jelenre, az államtitkár beszélt arról, hogy az elmult héten szerdán a Kereskedelmi és a Közlekedési, Hirközlési és Épitésügyi Minisztérium illetékesei - bevonva az érdekelteket - egyeztették elképzeléseiket, aztán pénteken a Kereskedelmi Minisztériumban fogadták Bernie Ecclestone-t, a Forma-1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége (FOCA) elnökét, a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) alelnökét. Dr. Udvari László szerint a megbeszélés nem hozta a várt eredményt, mert a külföldi sportvezetőt előzetesen felbőszitették a magyarországi verseny veszteségeiről megjelent, elhangzott hiradások. Az államtitkárok ugyan többször is kijelentették, hogy a magyar kormány érdekelt az ujabb szerződés megkötésében, ennek ellenére a sértett ember benyomását keltő Bernie Ecclestone azt is felajánlotta: tépjék össze a most érvényben lévő megállapodást. Később valamelyest lehiggadva hajlandóságot mutatott a tárgyalások folytatására, de leszögezte, csak a korábbi feltételek mellett kész ismét tárgyalóasztalhoz ülni - legkésőbb októberig. Az államtitkár arról is szólt, hogy a jelenlegi ,,felállásban,, a Forma-1 Gazdasági Társaság a veszteséges, s nem az állam. A kettő között nem szabad egyenlőségjelet tenni. Éppen ezért a sikeresebb jövő érdekében a GT-t át kell alakitani, s olyan vállalkozási formát kell kidolgozni, amelybe már az érdekeltek teljes körét bevonják. Arra természetesen nincs semmi biztositék, hogy ez az átalakitás gyorsan, akár heteken belül lezajlik, de a szükséges lépéseket feltétlenül minél hamarabb meg kell tenni. Szó esett arról is: a jövőt, az 1991-95 közötti időszakot illető elképzelések hamarosan a Minisztertanács elé kerülnek, hogy a kormány is állást foglalhasson, s annak döntése szellemében ülhessenek majd asztalhoz Bernie Ecclestone-nal.+++
1989. augusztus 16., szerda 16:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|