|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (12. rész)
|
Nobis Ferenc (Budapest, 66. vk.), a Budafoki Építőipari ------------ Szövetkezet elnöke a 6-os főút új budapesti bevezetésének az M0-ás autópályával együtt történő kiépítése tárgyában interpellált a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszterhez. A képviselő szerint az érintett kerületek lakosai félnek attól, hogy ennek az útnak az építése inkább hátrányos lesz, mint előnyös, az amúgy is túlzsúfolt útszakasz tovább terhelődik. Ezért igénylik a lakosok, hogy a 6-os főutat - az M0-ás autópályával egyidejűleg - új nyomvonalon építsék ki, a XI. kerületi Hunyadi János útig, s teremtsék meg a megfelelő csatlakozási pontokat is. Derzsi András válaszában rámutatott, hogy az M0-ás autópálya tervezése és építése a legkorszerűbb módszerekkel történik. A beruházás egyik legfontosabb célja a belső városrészek tehermentesítése. Jelenleg a 6-os út és az M5-ös autópálya közötti mintegy 15 kilométeres szakasz kiépítése folyik, az átadás 1990 második félévében várható. A 4,5 milliárdos költséggel megvalósított útszakasz kétségkívül tehermentesíti a kerületet, elsősorban a Dunántúlról Pest irányába tartó forgalmat tereli el. A miniszter annyiban osztotta a képviselő aggodalmát, hogy ha az M0-ás autópálya második szakasza is megvalósul az M1-es és az M7-es autópályák között, akkor ez már jelentősen terheli a 6-os út belső szakaszát. A feszültségek elkerülésére a tárca több egyeztető megbeszélést tartott a lakosság képviselőivel, és az útépítés ütemezésében messzemenően figyelembe vették a kerület lakosainak véleményét. Mindezeknek megfelelően a 6-os út külső szakasza 1991-ben. a leginkább túlzsúfolt belső szakasza pedig 1993-ban készül el. A képviselő megköszönte az interpellációra adott választ, és egyúttal a miniszter korrekt, segítőkész magatartását, amelyet a korábbi egyeztető tárgyalásokon tanusított. Az Országgyűlés ugyancsak elfogadta a miniszter válaszát. (folyt.köv.)
1989. május 12., péntek 13:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|