|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Nyitott szemmel:
Mélypontok
"Tessék mondani,
van önnek ünneplő ruhája, önálló lakása, tévéje, 10 évesnél
fiatalabb télikabátja, olvas Ön napilapot, eszik gyümölcsöt, húst,
és egyáltalán eszik naponta meleg ételt, vásárol könyvet, jár
színházba, moziba? Ezek a kritériumai a szegénységnek, és persze az
örökös gond, mely a nyomort kíséri és az anyagi nincstelenséget
lelki kifosztottsággá teszi. Ma már ott tartunk, hogy az utcaképet
is jellemzik a csoszogó, elhanyagolt külsejű öregemberek, a rongyos
ruhák, széteső cipők, a gondozatlanság. Még jó, hogy nyáron mindez
nem olyan feltünő. S ami a legszomorúbb, hogy a jövőben sem a
szegénység enyhülésére, hanem fokozódására lehet számítani."
|
|
|
|
|
|
|
A SZOT és az MDF vezetőinek találkozója (2. rész)
|
Mivel a mozgalom egységét, s az abban rejlő erőt mindenféleképpen meg kívánják őrizni, ezért az egyetlen megoldás az, hogy alkalmassá tegyék a szakszervezeti mozgalmat a koalíciós alapon való működésre. Ezzel kapcsolatban Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára megjegyezte: a szakszervezeti tagságnak az az érdeke, hogy a politikai pártok a szakszervezetek megnyeréséért harcoljanak, ne pedig a szakszervezeteken belül. Ezért, ha szükséges, ki kell mondani, hogy a szakszervezeti mozgalom független a politikai, nemzeti, vallási hovatartozástól. A SZOT vezetői nem értettek egyet az MDF képviselőinek azzal a véleményével, hogy az emberek körében ma a közöny uralkodna, hiszen a szakszervezetek tisztségviselői nap mint nap ennek ellenkezőjét tapasztalják. Az viszont más dolog, hogy léteznek olyan közvetítő mechanizmusok, amelyek két-három millió ember hangját nem létszámukkal arányosan hangosítják fel. Ezzel összefüggésben tért vissza Nagy Sándor a múlt heti munkásgyűlésre is, amely újabb bizonyítékát adta annak, hogy az emberek nem szemlélik közönyösen a körülöttük történő dolgokat. Azokra a megjegyzésekre utalva, amelyek ezt a nagygyűlést régi, sőt teátrális formának is minősítették, rámutatott: a szakszervezeti mozgalomnak vannak olyan hagyományai, amelyeket nem szégyen felújítani. A találkozón szóba került a készülő sztrájktörvény, amelynek fontosságáról, tartalmáról megegyezik a SZOT és az MDF vezetőinek véleménye. Sok a hasonlóság a két szervezet gazdaságpolitikai elképzelései között is. Az MDF gazdaságpolitikai koncepciója nemrégiben készült el, s abban a szakszervezeti törekvésekhez hasonlóan nagy hangsúlyt kap a tulajdon reformja, a tulajdonosi és a dolgozói érdekeket megfelelően képviselő érdekérvényesítési intézményrendszer kiépítése, valamint az, hogy a munkaerő azonos rangú legyen az áruvilág többi szereplőjével, azaz értékén fizessék meg. (MTI)
1989. február 14., kedd 20:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|