|
|
|
|
A parlament ülése
|
(Vadász János) München, 1989. január 11. (SZER, Magyar Híradó) - Az első pillanattól kezdve világos volt, hogy az egyesülési törvényjavaslat előterjesztése a politikai pártok alapítását, működését, a többpártrendszert tűzte napirendre. Erről tanúskodott az országgyűlési vita is. A beterjesztett módosító indítványok és a felszólalások szinte kivétel nélkül a politikai pártokra vonatkoztak, hangsúlyozottan többes számban. És ez logikus is. Mihelyt a törvény deklarálja az egyesülés általános emberi jogát, ezzel kizárja az egyesülés jogának monopóliumát. A törvénnyel tehát nem egyeztethető össze, hogy csupán egy önmaga által felkent csoport alakíthatja meg az állatbarátok egyesületét és senki más, de azzal sem, ha politikai párt alapítására és működtetésére próbál bárki monopolisztikus jogot formálni. Ezt a magától értetődő logikát követette tíz parlamenti képviselő, akik azon a véleményen voltak, hogy külön párttörvényre nincs szükség, mivel az egyesülés egyetemes joga - amit a törvény biztosítani ígér - a pártok alapítását és működését is felöleli. A hatalom azonban - természetesen az a csoport, amelynek eddigi pártmonopóliuma vált tarthatatlanná - megpróbálja összezavarni ezt a logikát is, és ebben alkalmazkodott hozzá az Országgyűlésnek a hatalomhoz kötődő többsége. Az új törvény szövege kimondja ugyan, hogy lehetőséget nyújt önálló politikai pártok alapítására, de ennek ellentmondva erről külön törvényjavaslat készül, amelyet a kormány - most tett ígérete szerint - legkésőbb augusztus elsejéig az Országgyűlés elé fog terjeszteni. Felmerül a kérdés: legális-e a fennálló törvények alapján jelenleg egynél több politikai pártot alapítani, működtetni? Nem lehet egyértelműen válaszolni a kérdésre. A most megszavazott törvény kimondja, hogy az egyesülési jog minden olyan tevékenységre kiterjed, amelyet a törvény nem tilt, és három tilalom van: az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti mások jogait és szabadságát, nem sértheti a közerkölcsöt, és nem valósíthat meg bűncselekményt. A formai feltételektől eltekintve csupán erre hivatkozva lehet megtagadni az egyesülési jog érvényesítését, illetve megtagadni a szervezet nyilvántartásba vételét. A baj csak az, hogy a Büntető Törvényköny 212. paragrafusa bűncselekménynek minősíti az olyan társadalmi szervezet vezetésében való részvételt, amelynek nyilvántartásba vételét megtagadták. Nyilvánvaló, hogy ez a BTK-- paragrafus sem egyeztethető össze az új törvénnyel. A jogi helyzet összekuszálásával a hatalom szemlátomást időt szeretne nyerni. Könnyen meglehet, hogy időt veszít vele. Mindenesetre ennek az eldöntése már nem jogi kérdés.
1989. január 11., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|