|
|
|
|
- A Román Rádió magyar nyelvű adása - 7.folyt.
|
Hallottam tegnap-tegnapelőtt , hogy szerveződőfélben van a temesvári helyi stúdió német és szerb nyelvű adása mellett a temesvári helyi stúdió magyar nyelvű műsora is - illetve műsorát majd szerkesztő kis munkaközösség. Én itt az adott körülmények között - amikor a fal mellet egyik épülettől a másikig, egyik tanktól a másikig osonva-surranva, kellett, ropogó fegyverek hangja mellet bejönnöm a rádióba és itt tapasztaltam, hogy csak egyedül én értem be - hiszen Sallai Ibolya, Birta József és más kollégáim, akik a város távolabbi negyedében, vagy negyedeiben laknak, nem tudnak beérkezni. Tehát, ilyen körülmények között még nem jutottam hozzá a friss szabad sajtó termékeihez, nem tudok róluk beszámolni, csak annyit tudok például a romániai új magyar szabad sajtó termékeiből vagy termékeiről, amit a televízióban a délelőtt folyamán az ottani kollégáim felmutattak: hogy megjelent a Romániai Magyar Szó. Az a lap, amelynél negyven esztendővel ezelőtt olyannyi más kollégámmal együtt jómagam is kezdtem az újságíró mesterséget. Reméljük, hogy vidéken is nagyon sok friss, új, igazmondó, tiszta szavú, egyenes beszédű magyar sajtótermék jelenik meg. Vagy megújulva, magukat megrázva, megtisztulva, új színekben felragyogva az eddigiek tovább folytatják megjelenésüket. Mondjam még el, hogy az éjszaka felhívott Molnár Kálmán Szilágycsehi református lelkész. Megkért, hogy Tőkés Lászlóról szóló hírt továbbítsak a rádiónak és a televíziónak. Én eljuttattam a román kollégáimnak az üzenet lényegét, amely körülbelül ennyiben foglalható össze sommázva: Tőkés László, akiről bizonyára nagyon jól tudják, hogy az ő iránti szolidaritás szikrája lobbantotta lángra az új demokratikus forradalmat, hős temesvári lakosok bátor hősi harcával. Nos tehát Tőkés Lászlót, akit a Securitate aljas banditái elhurcoltak erőszakkal és a Szilágy megyei Menyüre száműzték, ott őrizték milicisták. Őrzőik az események folytán elhagyták őrzöttüket, drága foglyukat és Tőkés László - szabad. Menyüben van egész családjával.
1989. december 23., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|