|
|
|
|
Szervezett segítségnyújtás szükséges a Romániából áttelepült íróknak
|
1989. november 10., péntek - Negyvenhét Romániából áttelepült írót, továbbá írószövetségi tagokat és a Művelődési, a Belügy- és a Külügyminisztérium több képivselőjét hívta össze a Magyar-Román Jószolgálati Tanács péntekre, a Magyar Írók Szövetségének székházába. Az egy hónapja alakult szervezet első akciójának eredeti célja a haladó román értelmiséggel való kapcsolatteremtés előkészítése volt, ám az eszmecsere során a hazánkban élő erdélyi magyar művészek nehéz helyzete került a középpontba. Egzisztenciális problémáiktól kezdve az emberi kapcsolatok hiányán át a szűkös publikálási lehetőségig, számos felvetés hangzott el. A jelenlévők hangsúlyozták, hogy szervezett összefogásra van szükség a művek megjelentetéséhez, beleértve a Romániában élő magyar írók alkotásait is.
Végezetül nyilatkozatot szövegeztek meg, melyben a külföldi szervezetek által Nobel Béke-díjra javasolt Doina Cornea asszony mellé Tőkés László erdélyi református lelkészt is e díjra javasolták. (MTI)
1989. november 10., péntek 17:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|