|
|
|
|
- Bethlen Gábor Alapítvány - 1. folyt.
|
Turczel Lajos sorsa így alakult: jogász, katona, tanár, irodalmár, irodalomtörténész, ma a felvidéki magyarság szellemi életének egyik meghatározó képviselője - mondta róla Dobos László. A kitüntetett Makai egyik idézetéből kiindulva a kisebbségi lét erkölcsi lehetetlenség. Beszélt Európa és a világ eredménytelen, halvány tiltakozásáról Erdély ügyében és a csehszlovákiai magyar kisebbség elleni tudatos atrocitásokról. Ezután a Márton Áron emlékplaketteket osztották ki, melyeket az idén 5 csoport és 6 magánszemély kapott meg. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az ottani magyarság megőrzéséért, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem a magyar kultúra érdekvédelméért, a Belga Falvak Szövetsége pedig a romániai településrendezés elleni fellépéséért kapták meg a Servacius készítette érmet. A Kaliforniában székelő, Magyar életért és jövőért mozgalom nevében Hábel György, a Kiáltó Szó erdélyi szamizdat nevében pedig Bégány Attila vette át a kitüntetést. A magánszemélyek: Király Béla ötvenhatos nemzetőrparancsnok, professzor, Gombos Gyula, 1949-től a Nyugaton élő magyar írók egyik doyenje, Kende Péter brüsszeli egyetemi tanár, Bíró Lucián felvidéki bencés tanár, Illyés Kinga, Marosvásárhelyen élő előadóművész és Mark Palmer, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, akinek külföldi tartózkodása miatt Donald Kirsh tanácsos mondott köszönő beszédet, s vette át a Márton Áron emlékplakettet. Itt jelentették be az 1956-os hős orvosnő, Menczel Katalin emlékére alapított segélyalapítvány első jutalmazottjait és a Bethlen-Soros Alapítvány díjazásait is. Az estet Berecz András erdélyi énekes tette igazán felejthetetlenné. +++
1989. november 2., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|