|
|
|
|
A gyulai Várszínház és a Szegedi Szabadtéri Játékok - sajtótájékoztató (1. rész)
|
1989. május 12., péntek - A gyulai várszínház és a szegedi szabadtéri játékok idei programjáról tartottak sajtótájékoztatót pénteken szegeden, a sajtóház klubjában. Havasi István, a gyulai várjátékok igazgatója elmondta, hogy a szinház huszonhatodik évadjában két Száraz György-darab, ,,A megközelíthetetlen,, /Mihályffy Imre rendezésében/ és ,, A nagyszerű halál,, /rendezője Sik Ferenc/, valamint Eörsi István színműve a: ,,Jolán és a férfiak,,, /Balikó Tamás rendezésében/ került színre valamennyi mű időszerű társadalmi-politikai töltetű. Tamási Áron ,,Ördöngölő józsiás,, címü felnőtteknek szóló mesejátékával /rendezője Sik Ferenc/ méltatlanul elfelejtett irodalmi értékeink közül idéznek fel egyet. S még egy színielőadást láthat a Várszínház közönsége Bodrogi Gyula rendezésében, Vinkó József ,,Justitia kombinéban,, című, napjainkban játszódó bohózatót. S mivel Erkel városa nem lehet meg zenei produkció nélkül, Kocsis Zoltán zongoraestjét rendezik meg. Szólt az igazgató azokról az anyagi gondokról is, amelyek évről-évre nehezebbé teszik a Várszínházi produkciók megszokott színvonalának őrzését. Nikolényi István, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a dóm téri produkciók felsorolását puccini ,,Turandot,, címü operájával kezdte, amelyet Szinetár Miklós rendezésében visznek színre. A főbb szerepekben - kettős szereposztásban - a bolgár Svetlana Kotlenkot, az argentin Daniel Munozt, Misura Zsuzsát, Tokody Ilonát, Gregor Józsefet láthatja a közönség. Az előadást olasz karmester, Angello Cavallaro vezényli. A másik nagyszabású produkció Selmeczi-Markó ,,Párizs gyermekei,, című táncjáték a Markó Iván táncszínházának előadásában. Az említett két bemutató mellett színre kerül lehár ,,A mosoly országa,, című operettje /rendező Ruszt József/, a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gálamüsora, Rossa-Polner-Novák ,,A jövendőmondó,, /Novák Ferenc rendezésében/, valamint ,,Javított kiadásban,, megismétlik Szakcsi Lakatos-Csemer ,,A bestia,, című rockoperáját, melynek (folyt.)
1989. május 12., péntek 19:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A gyulai Várszinház és a Szegedi Szabadtéri Játékok (2.rész)
|
Sik Ferenc a rendezője. Már hagyománynak számít a szabadtéri játékok kilépése a dóm térről. Két másik helyszínen is kínálnak produkciókat. az újszegedi szabadtéri szinpadon a Benkó Dixieland lép közönség elé, valamint a felújítástól számított harmincadik születésnapját ünneplő szabadtéri játékok évfordulós groteszkjét, a rádiókabarét, és egy izraeli néptáncegyüttes műsorát láthatja a közönség. A másik helyszín a tanácsháza udvara. Itt két komolyzenei produkció, a Weiner Kamarazenekar, valamint Hamari Júlia estje szerepel műsoron. Nikolényi István hangot adott annak az aggodalmának, hogy az idei esztendő lesz a játékok utolsó ,,garantált békeéve,,. Olyan mértékben növekednek ugyanis az anyagi terhek, amelyekkel egyre nehezebben birkóznak meg. Közép-Európa legnagyobb és hazánk legrentábilisabb szabadtéri vállalkozása lassan meghaladja Szeged teherbírását. A sajtótájékoztatón jelen volt Csonka István, a szegedi városi tanács elnöke is, és több kérdésre válaszolt. Arra, hogy mi lesz az ,,Utolsó békeév,, után a szabadtéri sorsa, elmondta: nem akarnak lemondani a játékokról. Évek óta húzódik a nézőtér teljes felújítása. Erre a közeljövőben sem lesz lehetőség, ezért a folyamatos romlást próbálják mérsékelni. Ami a költségvetést illeti, nehéz ma megítélni a jövőt. Az MTI tudósítója megkérdezte, igaz-e, hogy közös irányítás alá vonják a szabadtéri játékokat és a szegedi nemzeti szinházat? A tanácselnök véleménye szerint a gazdasági helyzet rákényszerítheti erre a döntésre a tanácsot. Ez év második félévében vizsgálják meg a kérdést. /MTI/ hon/f/az/st/pe inf: a helyszinen.
1989. május 12., péntek 20:01
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|