|
|
|
|
Nyílt levél a Magyar Televízió elnökének (1. rész) (OS)
|
Budapest, 1989. április 28., péntek - Tisztelt Elnök Úr Mint Ön is tudja, az Országgyűlés ez év júniusában újra tárgyalja a bős-nagymarosi beruházás ügyét, és - ha addig le nem állítják saját elhatározásukból - nagy valószínűséggel elrendeli a népszavazást a visegrádi-nagymarosi vízlépcső elhagyásáról. Össznemzeti érdek, hogy egy népszavazáson jól tájékozott polgárok hozzák meg döntésüket. A Duna Kör ezér felvilágosító kampányt folytat, és március eleji felhívásában egyenlő hozzáférést követelt a közlési eszközökhöz, köztük hangsúlyosan a televízióhoz. Nem kerülték el figyelmünket a Magyar Televízióban történt kedvező változások. A Híradó például az esetek többségében hírértéküknek megfelelően foglalkozik a Duna-mozgalom eseményeivel. A korábbi agyonhallgatással szemben pozitívum volt, gyengéivel együtt is, a szeptember 12-én surgázott ,,hajó-vita,,. A Táj-kép egy másik különkiadásában a Duna Kör is ismertethette fő elveit, és a Hazai tükörben mintegy tíz percen át vitabeszélgetés folyt a vízlépcső leállításának nemzetközi jogi összefüggéseiről. Ennyi, de nem több lehetőséget kapott a Duna-mozgalom a Magyar Televízióban, hogy tárgyszerűen érveljen ebben, az ország közvéleményét felzaklató kérdésben. A másik oldalon, a tavalyi forró őszön felháborító részrehajlást tükröző epizódok sorakoznak. Az országgyűlési ülésszakhoz csatlakozva, két részben mutatta be a Magyar Televízió a vízügy szégyentelenül egyoldalú, a vízlépcsőt idillként bemutató propagandafilmjét. A kritikátlan elfogultság jellemezte a vízügy által szervezett ausztriai képviselő-utaztatás televíziós bemutatását is. Pozitívan értékeljük az országgyűlési ülésszak egyenes adásbeli közvetítését, ami nagyban hozzájárult, hogy a lakosság megítélhette képviselőinek magatartását. A sajtóban is helyet kapott azonban a felháborodás, hogy a közvetítést Király Zoltán nagy jelentőségű felszólalása előtt megszakították. A vízügyi lobby által sebtében megalakított Vásárhelyi Pál Társaság Bős-Nagymarossal foglalkozó ülését a Televízió kiadott műsorát megváltoztatva( ) hosszú egyenes adásban közvetítette, majd felvételről ugyancsak bőséges összefoglalót adott. Ezzel szemben a Duna Kör, a World Wildlife Fund és az International Rivers Network kétnapos nemzetközi konferenciájáról - melynek anyaga azóta az Utánunk az özönvíz című kötetben is olvasható - a Televízió csak a Híradóban tett említést. (folyt.köv.)
1989. április 28., péntek 12:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|