|
|
|
|
Részletes tájékoztató az autópálya-használati díjról és az útalapról (1. rész)
|
1989. április 6., csütörtök - A Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban Nagy Ervin miniszterhelyettes tájékoztatta az újságírókat csütörtökön az autópálya-használati díj és az útalap bevezetésének részletkérdéseiről. Elmondta: a díj bevezetését kényszerhelyzet indokolja. Egyre fejlődik a motorizáció, ugyanakkor a 60-as években megindult hazai autópálya-építés - pénzhiány miatt - csak nagyon lassú ütemben halad előre. A május 1-jei, igen közeli határidő oka: el kívánták kerülni a folyamatban lévő út- és hídépítések munkálatainak leállítását.
A szerdai bejelentésnek megfelelően a nyári idegenforgalmi idénydíj (július-augusztus-szeptemberre) 800 forint lesz személygépkocsinként, az I., a II. és a IV. negyedévre pedig 700-700 forint. A teljes évre szóló bérlet 1500 forintba kerül. A tehergépkocsikra és az autóbuszokra különböző tarifákat állapítottak meg. A legmagasabb éves díj összege 18 ezer forint lesz. A motorkerékpárosok éves díja 500 forint. A használati díj megfizetését címke igazolja, amelyet a szélvédőre kell ragasztani. Az útellenőrök távcsővel, fényképezőgéppel kísérik figyelemmel a forgalmat. Azok, akik az autópályát használják, de nem fizették meg a díjat, tízszeres büntetést fizetnek. Jelenleg Magyarországon 210 kilométer az autópálya és 110 kilométer a félautópálya hossza, erre az alig több mint 300 kilométerre kell a használati díjat megfizetni. Az előzetes számítások szerint mintegy 1,8 milliárd forintra tehető az autópálya-használati díjakból származó éves bevétel. Ebből a forrásból tervezik továbbépíteni az M5-ös autópályát; az út a nyári szezonra elkészül Kecskemétig. Folytatják az M0-ás autóút építését is, ennek első, 15 kilométeres szakaszát a jövő évben helyezik forgalomba. A szakemberek szerint az autópálya-használati díj megteremti a feltételeket a külföldi működőtőke bevonásához a magyar autópálya-hálózat fejlesztésébe. Az M1-es autópálya továbbépítését Hegyeshalom és Győr között, valamint bővítését Tatabánya és Győr között külföldi vállalkozók végzik majd. Ez a 15 milliárd forintos beruházás várhatóan 1995-ben fejeződik be. A miniszterhelyettes bejelentette: a kormány vállalt garanciát arra, hogy az autópálya-használati díjból származó bevétel csak közúti beruházásokra, illetve autópálya-építésre használható fel. (folyt.köv.)
1989. április 6., csütörtök 15:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|