|
|
|
|
Országgyűlés (49. rész)
|
Az Országgyűlés szerdai munkanapjának eseményei dióhéjban: A korszerű magyar jogállamiság két nagy horderejű törvényének az egyesülési jogról, illetve a gyülekezési jogról szóló paragrafusok tervezetének tárgyalásával, s az erről beterjesztett javaslatok feletti szavazással folytatódott szerdán délelőtt az Országgyűlés ülésszaka. Elsőként Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter foglalta össze a vitában elhangzottakat, s válaszolt az expozéjával kapcsolatos észrevételekre. A határozathozatal előtt Géczi István kért szót. Az egyesülési jogról szóló törvény kapcsán előbb paragrafusok szerint szavaztak az egyes módosító javaslatokról. Az egész javaslat feletti szavazásban az elfogadott módosítások és részelemek figyelembevételével az egyesülési jogról szóló törvényt 6 ellenszavazattal, 24 tartózkodás mellett elfogadta, s döntött arról, hogy a külön párttörvényt legkésőbb augusztus 1-jéig kell az Országgyűlés elé terjeszteni. Ezt követően a gyülekezési törvénytervezetről döntött a Parlament. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság jelentéséről, majd a tíz képviselő által beterjesztett javaslatra szavaztak a képviselők külön-külön. A módosításokkal együtt a törvényjavaslatot a gyülekezési jogról 2 ellenszavazattal és 16 tartózkodás mellett fogadták el. Az új Házszabályokat előkészítő bizottság elnöke, dr. Korom Mihály tartotta meg expozéját az Országgyűlés ügyrendjének módosításáról. A vitában felszólalt Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.); Südi Bertalan (Bács-Kiskun m., 12. vk.); Kovács Mátyás (Komárom m., 4. vk.); Viola Károly (Pest m., 14. vk.); Biacs Péter (Budapest, 30. vk.); Árvai Lászlóné (Heves m., 1. vk.); Réger Antal (országos lista); Kovács László (Pest m., 20. vk.); Sütő Kálmán (Vas m., 9. vk.); Vass Józsefné (Békés m., 15. vk.); Filló Pál (Budapest, 18. vk.); Kovács András (Heves m., 10. vk.); Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m., 3. vk.) (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 21:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|