|
|
|
|
Országgyűlés (30. rész)
|
Az igazságügyminiszter azt is elmondotta: jelenleg még nem tisztázott, hogy a jövőben alakuló pártok milyen formában vehetnek részt a választásokon. Ezt a választójogi törvény szabályozza majd részletesen. Egyelőre vitatott az is, hogy egyéni, választókerületi, vagy lajstromos jelölésekre, választásokra kerül majd sor. A választójogi törvénnyel kapcsolatos társadalmi vita eddigi tapasztalatai szerint az előzetesen kidolgozott tervezet nem keltett nagy tetszést a közvéleményben. A jövőben kerül sor a vita tanulságainak elemzésére, s ennek megfelelően a törvénytervezet átalakítására. A parlamenti munkával, s annak nyilvánosságával kapcsolatos kérdésekre válaszolva Bölcsey György elmondotta, való igaz, hogy a képviselők egy része, amikor felszólal, sokszor függetlenül a vitától, kortes beszédet tart, igazolva választói előtt tevékenységét. Ez részben azzal magyarázható, hogy közeledik a választás. A képviselők egy része a visszahívási kezdeményezések miatt is fenyegetve érzi magát. Horváth Jenő úgy vélekedett, hogy a parlementi munkának részben előnyére szolgál a nagyfokú nyilvánosság, de ilyen körülmények között egyre inkább kiütköznek a vitakultúrában tapasztalható hiányosságok. Még hosszú időnek kell eltelni, mire kialakulhat az a helyzet, hogy a képviselők félreteszik előre elkészített felszólalásaikat, és egymás mondandójára reagálva mondják el véleményüket, s alakulhat ki érdemi vita a Parlamentben. x x x (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 17:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|