|
|
|
|
Országgyűlés (26. rész)
|
Sütő Kálmán (Vas m., 9. vk.), a Magyar Szabványügyi Hivatal ----------- elnökhelyettese, az ebédszünet utáni első felszólalóként, ,,nem élt vissza a képviselők türelmével,,: mindössze egyetlen témáról beszélt, igen röviden. Elmondta, hogy jelenleg 4-6 hónappal előre be kell jelenteni az Országház meglátogatásának a szándékát. Szerinte ezen a helyzeten javítani kellene, lehetővé téve, hogy minél több érdeklődő tekinthesse meg a ,,törvényhozók házát,,. Javasolta, hogy az Országgyűlés elnöke tegye szóvá ezt az illetékeseknél. Vass Józsefné (Békés m., 15. vk.), a sarkadi Lenin MGTSZ ------------- főkönyvelő-helyettese úgy vélekedett, hogy a Házszabály-tervezet nem nyújt elég garanciát az érdemi törvényhozói munka feltételeinek megteremtését és fontos működési, munkamódszerbeli kérdéseket illetően, s nem szól megfelelő módon a képviselőcsoportok helyéről, szerepéről sem. Szóvá tette, hogy az Országgyűlés állandóan időzavarba, törvénytárgyalási és döntési kényszerbe kerül. A képviselő sokszor az újságból tudja meg, hogy milyen törvény tárgyalása várható. Vass Józsefné szerint a házszabályban kell rögzíteni: jelentsék be időben minden egyes törvényalkotó vagy törvénymódosító munka megkezdését, ennek indokait. A képviselőnő javasolta ezért, hogy módosítsák és egészítsék ki a Házszabály-tervezet 17. szakasza 2. bekezdésének ,,d,, pontját. Ez az Országgyűlés elnökének feladatairól szólva megállapítja, hogy az elnök ,,tájékoztatja a képviselőket az Országgyűlés várható éves programjáról,,. Vass Józsefné szerint magának az Országgyűlésnek kell meghatároznia a munkaprogramot. E kérdésben a képviselőnő külön szavazást kért. A továbbiakban arról szólt, hogy nem kielégítőek a képviselők érdemi felkészülésének feltételei. Az anyagelőkészítés során elég időt kell biztosítani. Vass Józsefné elutasította azt a megfogalmazást, hogy gyakran ,,keresztül akarnak vinni,, törvényjavaslatokat a Parlamentben. ,,A Parlament nem átjáróház, amin keresztül lehet vinni dolgokat,, - mondotta. Azt is kifogásolta, hogy az új házszabály a képviselőcsoportokról szólva nem hoz változást az előzőhöz viszonyítva. Márpedig szükséges, hogy pontosan meghatározzák a képviselőcsoportok szerepét, jogait és kötelességeit a helyi önkormányzatban. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 16:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|