|
|
|
|
Országgyűlés (22. rész) Biacs Péter (Budapest, 30. vk.), a MÉM Központi -----------
|
Élelmiszeripari Kutató Intézetének főigazgatója, címzetes egyetemi tanár elmondotta, hogy egyetért az új Tudománypolitikai Bizottság létrehozásával, minthogy működését régen várja, megalapítását maga is javasolta már. Leszögezte: a tudomány sem élhet meg a műszaki fejlesztés nélkül. Ezért javasolta már a novemberi ülésszakon a Központi Műszaki Fejlesztési Alap vitájában, hogy bővítsék ki az új bizottság nevét és tevékenységét Tudományos Kutatási és Műszaki Fejlesztési Bizottságra. Az Országgyűlés az éves költségvetésről és a különböző adókról szóló törvényeivel jelentősen befolyásolja a műszaki fejlesztést, annak feltételrendszerét. A képviselő azt kérte, legyen módja az Országgyűlésnek - bizottságán keresztül - a törvényjavaslatokat abból a tekintetből is megvizsgálni, hogy elfogadásuk miként befolyásolja a műszaki fejlesztést. Hivatkozva választóinak - a lágymányosi és a gellérthegyi lakók - véleményére, elmondotta, hogy az ügyrend legszélesebb körben bírált fejezetei az Országgyűlés tanácskozási rendjére vonatkozó passzusok. Ezek hibás alkalmazásából inkább vitás ügyek keletkeztek eddig is, mintsem a rend - mondotta. Javasolta: a szavazás előtt számlálják össze az ülésteremben tartózkodó képviselőket. Indítványozta, hogy az Országgyűlés is állítson szóvivőt, aki szakszerű magyarázatot tud adni és ismertetheti a parlamenti munka lényegét is. Javasolta továbbá, hogy az Alkotmánymódosítás vitájához hasonló nagy horderejű kérdésekben név szerint, esetleg aláírásukkal szavazzanak a képviselők. (folyt. köv.)
1989. január 11., szerda 15:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|