|
|
|
|
Országgyűlés (21. rész)
|
Viola Károly (Pest m., 14. vk.) honvédségi műszaki előadó ------------ javaslatot tett az ügyrendi tervezet 9. szakaszának olyan értelmű módosítására, hogy a Minisztertanács tagjára a miniszterelnöknek is legyen lehetősége indítványt tenni, hiszen közvetlen munkatársáról van szó. Mivel ez a szabályozás az Alkotmányt is módosítaná, ezért a képviselő az új Alkotmány előkészítőinek figyelmébe ajánlotta az elgondolást. Viola Károly másik módosító javaslata - amelyet írásban nyújtott be, és külön szavazást kért róla - az 59. szakasz 3. bekezdéséhez kapcsolódott. A szóban forgó paragrafus az eredeti szövegtervezetben kimondja: ,,A bizottságok tárgyalásukra szakértőket hívhatnak meg. Szakértők meghívására a képviselők is javaslatot tehetnek, a javaslatról a bizottság dönt.,, Viola Károly ehelyett a következő szöveget indítványozta: az országgyűlési bizottságok mellé ,,a bizottság igénye szerint, szakterületének megfelelő, egy-három fős független szakértői csoport alakítandó ki, amelynek célja a bizottság működésének,, és feladatai teljesítésének a segítése. A képviselő szerint ugyanis az eredeti szöveg szerint a szakértők biztosítása nehézkes, míg a szakértői csoport folyamatosan a képviselők rendelkezésére állhatna. Viola Károly két további kérdést is szóvá tett. Egyrészt azt kérte, hogy a képviselő az utazási igazolvány helyett választhassa a gépkocsihasználati költség megtérítését is. Másrészt ellenezte azt a dr. Korom Mihály által megindokolt javaslatot, hogy az új ügyrend azonnal vezesse be az igen-szavazatok kötelező megszámlálását. Viola Károly szerint ez túl sok időt venne igénybe, ezért az új módszerre csak a gépi szavazatszámlálás bevezetésekor térjenek át. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 15:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|