|
|
|
|
Országgyűlés (19. rész) Südi Bertalan (Bács-Kiskun m., 12. vk.) a jánoshalmi Petőfi -------------
|
MGTSZ párttitkára néhány negatív példával igyekezett képviselőtársainak figyelmét felhívni arra, hogy a jelenlegi helyzetben a képviselői jog gyakorlása számos korlátba ütközik, saját munkájában is sokszor érzi ,,a honatya törpeségét,,. Mint mondotta, eddigi képviselői munkássága során többször is tapasztalta, hogy az Alkotmány és az ügyrend képviselőre vonatkozó írásos garanciái nem mindenben állták ki a gyakorlat próbáját. Korábban - az 1987-es tavaszi ülésszakon - például előfordult, hogy interpellációt készült beterjeszteni az akkori pénzügyminiszterhez, de a Parlamentből telefonon tudtára adták: nem engedik a minisztert ,,megfricskázni,,. A legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolójához tervezett felszólalása előtt is értesítették, hogy beszéde nem illik bele az ülésszak ,,koreográfiájába,,, vonja vissza felszólalási szándékát. E kudarcnak is tulajdonítható, hogy egy másik esetben, módosító indítványát - megkerülve a Házszabályt - nem bocsátotta előzetesen bizottsági vitára. Kérdés tehát: ha a demokrácia a Parlamenten belül is ,,tőrbe csalható,,, mit várhat az olyan állampolgár, aki nem tagja a törvényhozásnak? Mindezekből az a következtetés adódik: a képviselő egzisztenciális védelmére, jogai gyakorlásának szavatolására egyedül az alkotmányi, ügyrendi, vagy az egyéb jogszabályi előírások aligha elegendőek. Ezek ugyanis a képviselők rovására, külön érdekek szerint alkalmasint megsérthetők, figyelmen kívül hagyhatók. Csakis a nyilvánosság társadalmi kontrollja, következtes felügyelete nyújthat megfelelő biztosítékokat a képviselői tevékenység zavartalan végzéséhez. Továbbra is fenntartotta azt a javaslatát - amelyet az ügyrendi bizottság már elutasított -, hogy az Országgyűlés ügyrendbe foglalva szabja meg a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságnak: tájékoztassa a Parlamentet a képviselői munka során szerzett tapasztalatokról. Ezzel megvalósulna az Országgyűlés önellenőrzési mechanizmusa. Végül kifejtette, hogy a jövőben hatásosabb együttműködésre lenne szükség az országos szervek és a képviselők között az állampolgárok súlyos és elodázhatatlan gondjainak megnyugtató rendezése érdekében. Ehhez az is kell azonban, hogy ,,a végrehajtó szervek tisztségviselői partnernek tekintsék a képviselőt,,. (folyt. köv.)
1989. január 11., szerda 14:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|