|
|
|
|
Országgyűlés (13. rész)
|
Annyi azonban máris bekerülhet az ügyrendbe, hogy a képviselőt megbizatásának teljesítése és az ezzel összefüggő tevékenysége miatt hátrány nem érheti. Ugyancsak a képviselők munkáját könnyíti meg a bizottságnak az az ajánlása, hogy a képviselők évente negyven munkanap felmentést kapjanak feladatuk ellátásához. A tervezet szerint ez az idő a Parlament plenáris ülésein, a megyei képviselőcsoportok és az állandó bizottságok tanácskozásain felül járna a törvényhozóknak. Többen kifogásolták, hogy a költségtérítés szabályozását az Országgyűlés elnökének hatáskörébe utalja a Házszabály. A feladatot az elnök a megyei képviselőcsoportok vezetőinek bevonásával végezné. A kifogás szerint ez a megoldás egzisztenciális függőséget hozna létre a képviselők és az Országgyűlés elnöke, valamint a képviselőcsoportok vezetői között. Az észrevételek szerint az lenne a legjobb, ha mindezekben az ügyekben a Parlament plenáris ülése határozna. A bizottság ezzel szemben nem osztja ezt az álláspontot, hiszen a döntés során számos részletkérdést, egyéni körülményt kell figyelembe venni. Ha a képviselőnek kifogása van, amúgy is szót emelhet, akár a plenáris ülésen is. A bizottság e javaslatokat kezdeti lépésnek tekinti, amelyre bizonyos idő elteltével, a gyakorlati tapasztalatok alapján vissza lehet térni. Az elfogadott Alkotmánymódosítás bővíti az Országgyűlés elnökének jogkörét, s ezt már az ügyrend módosítás tervezete is tartalmazza. Így például megfogalmazódik benne, hogy az Országgyűlés ülései összehívásának joga az Elnöki Tanácstól szálljon át az Országgyűlés elnökére, kivéve az alakuló ülést. Ugyancsak az Országgyűlés elnöke és a soros jegyzők írják alá az elfogadott törvényeket, és az elnök gondoskodik azok alkotmányos kihirdetéséről is. Ez a jogkör eddig az Elnöki Tanácsot illette meg. A módosítások érintik az Országgyűlés állandó bizottságait is. Fontos változás, hogy az új Házszabály az állandó bizottsági tagok létszámának csak az alsó határát szabályozza, a felső határ megállapítását pedig a plénumra bízza. A mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság munkájával kapcsolatban elhangzott olyan javaslat, hogy a Házszabály tegye kötelezővé a ciklus félidejében és a mandátum lejárat előtt a tájékoztatást a plénumon. (folyt. köv.)
1989. január 11., szerda 12:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|