|
|
|
|
Országgyűlés (10. rész)
|
Indokoltnak tartotta a bizottság azt is, hogy a törvényjavaslat egy új paragrafussal egészüljön ki: a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi 4. törvény 228/a paragrafusával. Ez az egyesülési és gyülekezési szabadság megsértésére vonatkozik. Kimondja, hogy aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában erőszakkal, vagy fenyegetéssel jogtalanul akadályoz, az büntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; aki a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett intézkedésével szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanusít, az vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A javaslatot az Országgyűlés egy tartózkodás mellett elfogadta. A következő módosító indítvány a paragrafusok átszámozására vonatkozott, ezt hangos derültség mellett fogadták el - egyhangúlag - a képviselők. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság hetedik javaslata megegyezett a kormány javaslatával, s a törvényjavaslat 6. paragrafusának eredeti szövegének elfogadását indítványozta két kisebb módosítással. A képviselők túlnyomó többsége ezzel az indítvánnyal is egyetértett. Ez egyben azt is jelentette, hogy az Országgyűlés elutasította Balla Évának és képviselő társainak - ,,a tizeknek,, - ugyancsak a 6. paragrafusra vonatkozó módosító javaslatát. Ezt követően tették fel szavazásra ,,a tizeknek,, a törvényjavaslat 2. paragrafusának 3. bekezdése kiegészítésére tett javaslatát. Erre egyébként az igazságügyminiszter már válaszolt, s ebből kiderült, hogy a kormány továbbra is fenntartja álláspontját. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság is a kormány véleményét osztotta. Stadinger István szavazásra tette fel a kérdést, s az Országgyűlés 16 ellenszavazattal, 19 tartózkodás mellett az eredeti, a törvényjavaslatban megfogalmazott szöveggel fogadta el az érintett paragrafust. Ugyancsak Balla Éva és képviselőtársai tettek előterjesztést arra vonatkozóan, hogy a rendőrség képviselőinek részvételét csak a bejelentéshez kötött rendezvényekre korlátozza a törvény. A kormány és az illetékes bizottság az eredeti törvényjavaslat mellett áll - bocsátotta előre az Országgyűlés elnöke, majd szavazásra tette fel a kérdést. A képviselők 45 ellenszavazattal, 13 tartózkodás mellett a törvényjavaslatban megfogalmazott, eredeti szöveggel értettek egyet. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 12:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|