|
|
|
|
Országgyűlés (34. rész)
|
Az Országgyűlés keddi munkanapjának eseményei dióhéjban: Az Országgyűlés kedden folytatta az 1988. december 20-án megkezdett ülésszak munkáját. Az Országgyűlés keddi munkanapját megnyitó Stadinger István Ház-elnök megválasztása alkalmából üdvözölte a közlekedési, hírközlési és építésügyi tárca vezetőjét, Derzsi András minisztert. Ezután tudomásul vették, illetve igagzolták - a Nagy László képviselő elhalálozása miatt megüresedett helyre - Tóth István képviselői megbizatását. Ezután Pesta László ismertette a december 22-én berekesztett ülésszak óta érkezett új interpellációkat és kérdéseket. Ezt követően Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter tartotta meg az Alkotmány módosításáról, a gyülekezési, illetve az egyesülési jogról szóló törvényjavaslatokkal kapcsolatos expozéját. Az Alkotmánymódosítással összefüggő vitában felszólalt: Bölcsey György (Budapest, 63. vk.), a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság titkára, a téma bizottsági előadója és Südi Bertalan (Bács-Kiskun m., 12. vk.). Ezután Kulcsár Kálmán válaszolt a képviselők észrevételeire. Határozathozatal következett: az Országgyűlés elnöke először a Legfelsőbb Bíróság elnökének interpellálhatóságára vonatkozó miniszteri indítványt terjesztette szavazásra. A javaslat nem kapta meg a szükséges minősített többséget, vagyis a képviselők fenntartották azt az alkotmányos helyzetet, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez továbbra is lehet interpellációt intézni. Az Alkotmánymódosítási javaslatot az Országgyűlés 345 szavazattal elfogadta. Az egyesülési és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslat együttes vitájában felszólalt: Huszár István (országos lista); Puja Frigyes (Békés m., 8. vk.); Tóth Antal (Bács-Kiskun m., 16. vk.); Kardosné Török Ibolya (Csongrád m., 14. vk.); Balla Éva (Budapest, 46. vk.); Berecz János (Szabolcs-Szatmár m., 6. vk.); dr. Király Ferenc (Szolnok m., 5. vk.); Géczi István (Budapest, 49. vk.); Szentágothai János (országos lista); Alberth Béláné (Hajdú-Bihar m., 8. vk.); Dr. Séra János (Komárom m., 10. vk.); László Béla (Szabolcs-Szatmár m., 14. vk.); (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 18:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|