|
|
|
|
Országgyűlés (31. rész)
|
Czoma László utalt arra a tíz képviselőtársával közösen benyújtott módosító javaslatra, amely a többi között indítványozza, hogy a politikai pártra is az egyesülési törvény rendelkezései legyenek az irányadóak. Az Alkotmány, illetve más törvények jelenleg nem tiltják a pártok létrehozását, az egyesülési törvény mostani tervezete viszont szűkíti ezt a jogot. Ez viszont - a képviselő véleménye szerint - ellentétben áll a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglaltakkal. A képviselő az elmondottakat összefoglalva kérte, hogy az Országgyűlés vesse el Puja Frigyesnek azt az indítványát, hogy a jelenlegi törvénytervezet ne ismerje el a politikai pártok alapításának lehetőségét. Benjámin Judit (Budapest, 21. vk.), a Fővárosi Szabó Ervin -------------- Könyvtár III. kerületi főkönyvtárának vezetője úgy jellemezte magát, mint ,,azon tizek tizenegyedike,,, akik a pártalapításra vonatkozó indítványt beterjesztették. Megerősítette: úgy helyes, ha az egyesülési törvény egyben korlátozás nélkül megengedi a pártalapítási jogot. Kiegészítő indoklásként elmondta, hogy ismeretei szerint Magyarországon már nem egy, hanem több párt működik. Egyébként erről a sajtóból szerzett tudomást. Így a törvénytervezet, amely korábban készült - a jelenlegi körülmények között - változatlan módon nem lehet helytálló. Ha ugyanis változtatás nélkül szavaznák meg a képviselők a törvényjavaslatot, ezzel egyszerre engednék meg egy emberi jognak, a pártalapítás jogának a gyakorlását, de ugyanakkor meg is tiltanák azt. Ennek az ellentmondásnak a figyelembevételét ajánlotta képviselőtársainak döntésük meghozatalakor. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 18:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|