|
|
|
|
Országgyűlés (30. rész) Czoma László (Zala m., 5. vk.), a keszthelyi Helikon ------------
|
Kastélymúzeum igazgatója szerint az egyesülési, illetve a gyülekezési jog törvénytervezetében tettenérhető egyfajta félelem, ami miatt - kimondva vagy kimondatlanul - kettős mércével mér a jogalkotó. A törvényjavaslat nem egységes kritériumok alapján rendelkezik minden társadalmi szervezetről, amikor egyiküket kivonja a szabályozás alól. A törvénytervezetek országos vitájában nem egyszer megfogalmazódott az a kívánság - folytatta -, hogy az egyesülési törvényben szabályozzák a pártok működését, s ne alkossanak erre külön ,,párttörvényt,,. A tervezet ezzel szemben most azt javasolja, hogy egy külön törvény rendelkezzék e kérdésről. A képviselő ezzel kapcsolatban határozottan leszögezte: az alulról építkező társadalom valamennyi alapegysége csak egységes normatívák, illetve elbírálás alapján működhet egészségesen. A képviselők pedig csak ennek tudatában és ezt feltételezve szavazhatnak a beterjesztett törvényjavaslatra. Annál is inkább, mivel a múltban már keserű tapasztalatokat szerezhettek arról, hogy hova vezet a különös kiváltságokat élvező, szinte törvények feletti szervezet. A képviselő kifogásolta azt is, hogy a törvénytervezetek túlszabályozottak, ami egyben kritikája is a jelenlegi jogszabály-javaslatoknak. Ugyanakkor nem számolnak azzal, hogy a mai magyar társadalomban nemcsak marxista, hanem idealista világnézetet valló intézmények is léteznek. Ennek tudható be, hogy még az olyan, egyébként korszerű megoldások - mint például a demokratikus önkormányzat - sem alkalmazhatók minden egyesület esetében. A törvényben ezért a többi között egyértelműen tisztázni kell az egyházak, valamint a vallási jellegű egyesületek helyzetét. A probléma lényege: ,,a törvényjavaslat szövegezői nem sokszínűségében, hanem valamiféle szocialistának vélt egységben fogták fel a társadalmat, s a törvényre akarnak bízni olyasmit, ami nem arra tartozik.,, (folyt. köv.)
1989. január 10., kedd 18:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|