|
|
|
|
Országgyűlés (26. rész)
|
A hét eleji árrendezésekről szólva leszögezte, hogy nem az áremelés ténye okozza a sokkot, hanem az, hogy milyen következményekkel jár ez csaknem kétmillió lakosra. ,,Lenne hely, ahonnan ezeknek az embereknek pénzt elő lehetne teremteni: vissza szeretnék utalni az októberi határozatunkra, amellyel egy senki által nem ismert költségkihatású terv továbbmenetelét megszavaztuk. Akik gúnyolódnak vagy hőzöngenek a mai helyzetben, azok gondolják meg, hogy okos volt-e ilyen nagy többséggel megszavazni ezt az óriási öngólt; Bős-Nagymarosról van szó.,, Népünk érett, és nem kell félteni a jövő években mindenképpen fokozódó terhektől sem, feltéve, ha ezeket valóban az igazság, a tisztesség és a humánum szellemében osztják majd szét - mondotta. Az akadémikus hangsúlyozta: elérkezett az ideje annak, hogy a monolitikus hatalmat fölváltsa a magyar társadalom konstruktív politikai irányait képviselő pártok egymást ellenőrző kormányzati rendszere. Végezetül azt javasolta, hogy vegyék ki a törvénytervezetből a negyedik paragrafust, vagy fogalmazzák át a második pontját: a politikai párt társadalomban betöltött szerepére az alkotmány rendelkezései az irányadóak. A másik megoldás pedig, kötelezze az Országgyűlés a kormányt arra, hogy a politikai pártok bejegyzésére és működtetésére vonatkozó törvényjavaslatát még az 1989. évi nyári szünet előtt hozza meg, s ez így legkésőbb 1989. július 1-jéig érvénybe léphessen. Alberth Béláné (Hajdú-Bihar m., 8. vk.), a HNF Megyei -------------- Bizottságának titkára hangsúlyozta: az egyesülési törvényben egységes kritériumok alapján kell szabályozni minden társadalmi szervezet, így a politikai pártok alapítását és tevékenységét is. Külön pártalapítási törvényt csak akkor tudott volna elfogadni, ha az a Parlament jelenlegi ülésszakra elkészült volna. Mivel ez nem történt meg, ezért a képviselő az egyesülési törvényben történő egységes szabályozás mellett foglalt állást. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyesülési törvénynek nem szabad tartalmaznia a társadalmi szervezetek belső életére vonatkozó szabályokat. Ezeket a különböző szervezeteknek saját maguknak kell kialakítaniuk. Javasolta a képviselő, hogy a törvényben fogalmazzák meg: egyesülésekkel, pártokkal kapcsolatos alsóbb szintű jogszabályt alkotni tilos. Rámutatott arra is, hogy a törvényekben el kell kerülni a túlszabályozást, törekedve az egyértelmű megfogalmazásokra. Ez azonban csak úgy sikerülhet, ha kettéválik a politikai és jogszabályalkotási folyamat. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 17:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|