|
|
|
|
Országgyűlés (21. rész)
|
Az előttünk fekvő törvénytervezet egyik nagy horderejű gondolata a többpártrendszer kérdését érinti. Ismert az MSZMP pártértekezleti és más testületi álláspontja, amely szerint egypártrendszer keretei között működő politikai pluralizmust alkalmasnak tartja arra, hogy a jelenlegi helyzetben a társadalmi fejlődést szolgálja. Ugyanakkor pártunk állást foglalt abban is, hogy biztosítani kell a lehetőséget azoknak az igényeknek a megvalósítására, amelyek más pártok működését akarják. Világosan kell látnunk, hogy a jogállamiság viszonyai között a pártok létrejötte nemcsak társadalmi igény kérdése, hanem egyszerűen attól függ, hogy érvényes jogszabály alapján valaki akar-e pártot alapítani vagy nem. Egy ilyen csoportosulás azonban - és ez a meghatározó - politikai értelemben csak akkor lesz valóságosan párt, ha a társadalmi súlya, politikája, befolyása, illetve programja erre alkalmassá teszi. A párttörvény megalkotása, amelynek lényege egy más, az eddigit meghaladó politikai struktúra kialakítása, nem egyszerűen jogi kézügyesség kérdése. Itt és most a nemzet sorsáért érzett politikai felelősség az elsődleges és az irányadó. E politikai felelősségből nem lehet kizárni a magyar társadalmat. Joga van ahoz, hogy saját sorsát érintő kérdés eldöntésére és gyakorlati megvalósítására felkészüljön. Tisztában kell lennünk azzal, hogy jelenleg egy törvénytervezet társadalmi vitájának terméke fekszik előttünk, amely ebben a tartalomban összegződött. Jelentős, párton kívüli politológiai műhelyek nézetét is tartalmazza a párttörvényre való utalás. Megfontolandó: a parlament felvállalhatja-e, hogy lényeges ponton túlmenjen a társadalmi vita eddigi eredményein. Ezt figyelembe véve egy, ilyen nagy horderejű kérdésben, mint a pártrendszer jogi keretei, nem lenne célszerű napok vagy órák alatt dönteni. Mert miről is van szó? Nemcsak a pártok tértől és időtől való puszta létéről, hanem a törvényileg is garantált közjogi, pénzügyi, támogatási, regisztrálási és más, a működésükhöz elengedhetetlen feltételek megteremtéséről. A társadalmi vitára is időt hagyva, politikailag megalapozott párttörvényt kell készítenünk. Értjük azt az aggodalmat is, amely attól tart, hogy olyan törekvések érvényesülhetnek, miszerint a törvény kidolgozását elodázzák, netán ,,elsikkasztanák,,. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 16:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|