|
|
|
|
Országgyűlés (9. rész)
|
Dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter válaszában azt kérte, ------------------ hogy az eredeti miniszteri javaslatot fogadják el, tehát töröljék el a Legfelsőbb Bíróság elnökének interpellálhatóságát. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új alkotmány alapeszméje az államhatalmi ágak elválasztását és egyensúlyát tűzi ki célul. Hangsúlyozta ugyanakkor azt a véleményét, hogy a bírói ítélkezéssel kapcsolatban semmilyen más szervnek semmilyen joga nem lehet. Ezután határozathozatal következett. Az elnöklő Stadinger István megállapította: az alkotmány módosításához a képviselők minősített, kétharmados többségének igenlő szavazatára - tehát a jelen esetben a 387 képviselő közül 258 igenlő szavazatra - van szükség. Először azt a részkérdést bocsátotta szavazásra, amely a Legfelsőbb Bíróság elnökének interpellálhatóságára vonatkozott. Arra az elnöki kérdésre, hogy ki fogadja el a miniszteri indítványt, 249-en szavaztak igennel, 65-en nemmel, 33-an pedig tartózkodtak. A javaslat tehát nem kapta meg a szükséges minősített többséget, vagyis a képviselők fenntartották azt az alkotmányos helyzetet, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez továbbra is lehet interpellációt intézni. Ezután tette fel szavazásra Stadinger István az egész - a részkérdésben már eldöntött - alkotmánymódosítási javaslatot. Ezt a képviselők 345 szavazattal elfogadták. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 13:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|