|
|
|
|
Folytatja munkáját az Országgyűlés (1. rész)
|
1989. január 9., hétfő - Kedden délelőtt 10 órakor összeül az Országgyűlés, hogy folytassa a tavaly december 23-án felfüggesztett ülésszak munkáját.
A törvényhozó testület tanácskozásának napirendjén az alkotmány módosításáról, az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslat, valamint az Országgyűlés ügyrendjének módosítására vonatkozó tervezet szerepel. A decemberi ülésszakra benyújtott interpellációk és kérdések száma gyarapodott. A már korábban jelzett témákon kívül előreláthatóan interpelláció hangzik el az adókivetés és végrehajtás, valamint a vámkezelés; a hegyeshalmi közúti határátkelőn kialakult forgalmi helyzet; a pedagógusok évközbeni áthelyezése; az állami vállalatok érdekeltségeinek külföldiek részére történő elidegenítése; a kisgazdaságok tápellátása és a tápforgalmazás költségviselése tárgyában. A decemberi ülésszak napirendjén szerepelt témákon kívül kérdést intéznek a képviselők az igazságügyminiszterhez a feddhetetlenség követelménye, a Sztálin emlékét megőrökítő 1953. évi I. törvény hatályon kívül helyezése; a szociális és egészségügyi miniszterhez az új nyugdíjtörvény előkészítése, valamint az ipari miniszterhez a Mino Cipőgyár tiszakeszi gyáregysége további sorsa tárgyában. Az Alkotmány módosításáról, az egyesülési jogról, illetve a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatokat Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter terjeszti a Parlament elé. Az Alkotmány módosításával foglalkozó törvénytervezet indoklása leszögezi: a politikai intézményrendszer megfelelő ütemű reformjához az új Alkomtány megalkotását megelőzően több olyan törvény, illetőleg magas szintű jogszabály megalkotása, módosítása szükséges, amely időközben is szükségessé teszi az Alkotmány módosítását. A javaslat ennek megfelelően az Országgyűlés ügyrendjének korszerűsítése, az egyesülési jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatok előkészítése során felmerült és szükségessé vált módosításokat, valamint az alkotmánybíróság létrehozásához, a népszavazás törvény szintű szabályozásához, illetőleg a honvédelmi kötelezettségen alapuló alternatív polgári szolgálat bevezetéséhez szükségees módosításokat tartalmazza. A gyakorlatban felmerülő igényeknek megfelelően a javaslat lehetőséget ad arra, hogy város és község is létrehozhasson közös tanácsot. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 16:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|