|
|
|
|
Választás ,90 - SZDSZ-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. március 26., hétfő - A Szabad Demokraták Szövetsége
elégedett lehet a választások eredményével. Az eddigi adatok alapján
több mint egymillió állampolgár adta szavazatát a szabaddemokrata
jelöltekre, amiért az SZDSZ köszönettel tartozik - mondotta Kis
János megbízott pártelnök az SZDSZ sajtótájékoztatóján hétfőn, a
nemzetközi sajtóközpontban. Hozzátette: a számítások szerint az
SZDSZ-nek jó esélye van arra, hogy a választásokat a második
fordulóban megnyerje. Számítanak rá, hogy a második fordulót
követően a Magyar Demokrata Fórum a Szabad Demokraták Szövetsége
mögé kerül.
Kis János kifejtette, hogy az első forduló jelentősége kettős. Egyrészt kijelölte az MSZMP utódpártjainak helyét a hazai politikai palettán; ennek alapján valószínűsíthető, hogy az MSZMP nem lesz parlamenti párt, míg az MSZP nem válik kormánytényezővé. Másrészt az első forduló arra szolgált, hogy lényegesen leegyszerűsítse a küzdelmet, s megszűrje a nagy számú indulót. Kis János úgy vélekedett; már ebben a fordulóban eldőlt, hogy az első helyért versenyt folytató MDF és SZDSZ egyike lesz egy leendő koalíció meghatározó pártja. Azon véleményének adott hangot, hogy van esély stabil, működőképes parlament létrehozására. A második forduló arról dönt majd - hangsúlyozta Kis János -, hogy milyen politikai berendezkedés felé indul el Magyarország a pártállam összeomlása után. Ehhez Pető Iván szóvivő hozzáfűzte: a második fordulóban tisztázódik, hogy milyen orientációjú lesz a következő kormány: szociálliberális, mint amilyen az SZDSZ, avagy keresztény-nemzeti, mint az MDF.
Tölgyessy Péter a parlamenti mandátumok megoszlásának esélyeit latolgatta. Úgy vélekedett, hogy a területi listán megszerezhető 152 mandátumból legfeljebb hárommal-néggyel szerez többet az MDF az SZDSZ-nél. Ugyanakkor az egyéni választókerületekben az eddigi eredmények ismeretében kedvezőbb a szabaddemokraták helyzete, hiszen Budapesten 18-12 az arány az SZDSZ javára; két hely sorsát a sajtótájékoztató idején még nem ismerték. Vidéken pedig 46 helyen áll első helyen az SZDSZ, 38-on az MDF jelöltje. Ez pedig arra utal, hogy a második fordulóban, ahol az egyéni helyek eldőlnek, az SZDSZ legyőzi majd a Magyar Demokrata Fórumot, s az ország első pártja lesz. (folyt.köv.)
1990. március 26., hétfő 19:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|