|
|
|
|
Választás ,90 - Sajtótájékoztató
|
1990. március 25., vasárnap - A részvételi arányból
megállapítható, hogy a választásokon a magyar nép győzött, hiszen a
megjelenési arány a nyugat-európai országokkal összehasonlítva is
magas - mondta a Szabad Demokraták Szövetségének az urnák lezárását
követően megtartott első sajtótájékoztatón Pető Iván szóvivő.
Hangsúlyozta: a szavazás befejezése után ilyen rövid idővel, csupán
töredékes részeredményeket ismerve, következtetéseket egyelőre nem
lehet levonni. Ugyanakkor a szavazatok e kis töredékét ismerve is
kitűnik, hogy a magyar választók általában azonos arányban szavaztak
a pártokra és ezek egyéni jelöltjeire.
Az ismereteik szerint több mint 70 százalékos részvétel mindenképp kedvező. A magas megjelenési aránynak általában azért örülünk - mondotta Kis János megbízott pártelnök -, mert az új demokratikus rezsim legitimitása szempontjából nagyon fontos, hogy a választók jelentős része kinyilvánította akaratát. Saját szempontjukból is kedvezőnek tartják ezt a magas megjelenési arányt - folytatta - hiszen a közvéleménykutatási adatok szerint az SZDSZ eredményeit nem befolyásolja, ugyanakkor természetes szövetségesükét, a Fideszét jelentősen javítja.
Arra a kérdésre, hogy az első részinformáció kedvező volt-e az SZDSZ számára, elmondták, hogy ezt Pannonhalmáról kapták, s kedvezőnek ítélik, ugyanakkor hozzátették, természetesen ebből semminemű következtetést nem lehet levonni, hiszen csupán egyetlen szavazókörről van szó. Egy másik kérdésre válaszolva Tölgyessy Péter ügyvivő úgy tippelt, hogy a 176 egyéni választókerületből talán egytucatnyiban hoz döntést az első forduló. (MTI)
1990. március 25., vasárnap 22:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|