|
|
|
|
Nemzeti csúcs - az SZDSZ nélkül (1. rész)
|
1990. február 6., kedd - A Magyar Köztársaság ideiglenes
elnöke szerdára meghívta 18 párt vezetőit az Országházba, hogy a
békés átmenettel összefüggő néhány kérdésről folytassanak
eszmecserét. A több párt által kezdeményezett újabb nemzeti
csúcstalálkozón várhatóan részt vesz a miniszterelnök és az
Országgyűlés megbízott elnöke is. Az MTI munkatársa három párt
előzetes véleményét kérte; mit várnak a találkozótól?
Kis János, a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivője:
- A Szabad Demokraták Szövetsége üdvözli az ideiglenes köztársasági elnök kezdeményezését, hogy a békés átmenet biztosítása érdekében tanácskozásra üljenek össze a politikai pártok vezetői. Ugyanakkor az a benyomása, hogy a tervezett találkozó nincs mefelelően előkészítve. Az SZDSZ ötletszerűnek tartja a tárgyalóasztalhoz invitált szervezetek összeválogatását, hiányolja a találkozó eljárásrendi és tartalmi előkészítését, és úgy ítéli meg, hogy a megvitatásra javasolt kérdések köre túlságosan széles ahhoz, hogy arról véleményegyeztetésre mód nyíljon. Ezért a szabad demokraták célszerűnek tartanák a találkozó elnapolását, nem egészen három hét múlva ugyanis ismertté válik, hogy mely szervezetek képesek kivívni az országos párt státuszát. Ezért javasolják, hogy az ideiglenes köztársasági elnök majd ezeket a pártokat hívja meg a tanácskozás-sorozatra. Addig kétoldalú konzultációkon elő lehetne készíteni a megbeszéléseket.
Az SZDSZ sajnálatosnak tartja, hogy indítványát az utolsó pillanatban és a nyilvánosság útján kényszerül megtenni, azonban a meghívást csak két nappal a találkozó előtt, hétfőn kapta kézhez. Ilyen körülmények között a február 7-ére kitűzött találkozótól érdemi eredményeket nem vár, és ezért attól - a kezdeményezés iránti minden rokonszenv ellenére - kénytelen távol maradni. - Készen állunk azonban az érdemi tárgyalásra, hiszen reméljük, hogy magunk is az országos pártok egyike leszünk - mondta befejezésül Kis János.
Polgár Viktor, a Magyar Szocialista Párt szóvivője:
- Pártunk néhány napja egy kiáltványt adott ki, amelyben rámutatott arra, hogy veszély fenyegeti a békés átmenetet, önös érdekek kerekednek a nemzet érdekei fölé, és félő, hogy a szabad választások nem lesznek igazán szabadok, nem teremtenek igazi társadalmi békét. Ezért a Magyar Szocialista Párt is javasolta az újabb nemzeti csúcstalálkozót, mert úgy véli, hogy a decemberi megállapodások már nem elégségesek. (folyt.köv.)
1990. február 6., kedd 10:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|