|
|
|
|
Az SZDSZ és a Fidesz nyílt levele Szűrös Mátyásnak, a Magyar
Köztársaság ideiglenes elnökének
(OS)
|
1990. január 23., kedd - Tisztelt Elnök Úr
Megnyugvással értesültünk róla, hogy Ön elítélte a törvénytelen adatgyűjtő tevékenységet, melyet a BM Belbiztonsági Szolgálata titkos módszerekkel végzett politikai szervezetek, pártok és magánszemélyek körében.
Mint bizonyára értesült róla, a Belügyminisztérium bűnvádi eljárást kezdeményezett Végvári József rendőrőrnagy ellen, aki a törvénysértés bizonyítékait a nyilvánsoság elé tárta. Végvári Józsefet államtitkok kiszolgáltatásával vádolják.
Elnök úr minden bizonnyal egyetért velünk abban, hogy nem tekinthető törvényes államtitoknak az olyan információ, melyhez állami szerv törvényellenes úton jutott, s melyet nemhogy titkosítania, még birtokolnia sem volna szabad. Végvári József egyébként is csak akkor követett volna el bűncselekményt, ha tette a társadalomra veszélyes lett volna. Ő azonban, ellenkezőleg, ahhoz járult hozzá, hogy a választások előtti különösen kényes időszakban helyreálljon a törvényes rend a Belügyminisztérium köreiben. Cselekedeteit nem önérdek vagy személyes elfogultság vezette, hanem súlyos lelkiismereti válság.
Tisztelt Elnök Úr
Bizonyosak vagyunk benne, hogy az esetleges büntetőjogi eljárás Végvári JÓzsef felmentésével végződne. Addig azonban ezernyi meghurcoltatás érhetné őt, ügye pedig tovább nyugtalanítaná a közvéleményt, mely pedig a Belbiztonsági Szolgálattal kapcsolatos személyi és szervezeti döntések után végre megnyugodna.
Ezért arra kérjük Önt, hogy az emberiesség és a közérdek szempontjait követve éljen az alkotmányban biztosított jogával, és részesítse egyéni kegyelemben Végvári József rendőrőrnagyot. úgy véljük, a kegyelmi döntés nem zárná ki - inkább megkönnyítené -, hogy Végvári József megjelenjen az ügyet kivizsgáló bizottságok előtt, és ott a saját cselekedeteiről is számot adjon.
Tisztelt Elnök Úr
Döntésétől egy szenvedő ember sorsa, s talán a köz nyugalma függ.
Tisztelettel:
a Fiatal Demokraták Szövetsége a Szabad Demokraták Szövetsége nevében nevében
Fodor Gábor Kis János választmányi tag ügyvivő
(OS)
1990. január 23., kedd 16:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (06.16-08.15) - A hatalmi kötélhúzás
" Én már 10 nappal augusztus 21. előtt a csehszlovák ügyekkel foglalkoztam. Úgy éreztem, lesz valami, a levegőben lógott, hogy valaminek történnie kell. Igyekeztem alaposan felkészülni, mi is történt 1968. augusztus 21. előtt, azon a napon és utána is, különös tekintettel az akkori események magyar vonatkozására. Megismerkedtem Firon Andrással, a Magyar Hírlap volt újságírójával, akit éppen a '68-as ügyek miatt távolítottak el az akkori Magyar Hírlaptól...."
SZER-hallgató telefonja:
"Én ugyan katolikus vagyok, de szívből örülök Billy Graham eredményes igehirdetésének. A legalább 100.000 emberből több tízezren jelentkeztek, hogy nyilvánosan megvallják megtérésüket, mererősödésüket hitükben. Ez még akkor is rendkivüli eredmény, ha sokakban pillanatnyi fellángolás volt ez csak. Előzőleg a Sportcsarnokban Billy Graham az apostolok cselekedeteiből azt a részt választotta prédikációjának mottójául, amikor Péter és állhatatossága megtérítette a börtönőröket. Pár évre rá már a Népstadionba is alig fértünk be, és voltak közülük nyilvánosan megtért rabtartók is. Adja Isten, hogy megtérésük tartós legyen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|