|
|
|
|
- Gorbacsov leszerelési tervei - 1. folyt.
|
A delegáció tagjai szerint nincs okuk kételkedni Gorbacsov általános ígéretében, mármint abban, hogy 240 ezer katonát, 10 ezer tankot és 8500 ágyút vonnak ki Kelet-Európából. Csakhogy amerikai hivatalos körökben Gorbacsov bejelentését úgy értelmezték, hogy Kelet-Németországban egyebek közt hat teljes hadosztályt szerelnek majd le katonástól, fegyverestől, mindenestől. Most meg nyilvánvaló a vád, hogy nem erről van szó. Szovjet részről például most közölték: a tankvisszavonásokkal egyidejűleg új - úgymond - nem offenzív, motorizált hadosztályokat hoznak létre, a szokásosnál nagyobb tüzérséggel és légelhárítással. Amerikai szakértők szerint viszont ezek a nem támadó hadosztályok ugyancsak komoly katonai erőt képviselnek. Szakértők szerint a gorbacsovi bejelentés minden elemének a teljes végrehajtása után a Varsói Szerződés katonai képességei Kelet-Európában mintegy öt százalékkal csökkennének. Az új értesülések fényében azonban a küldöttség egyes tagjai szerint ennél nyilván kisebb méretű csökkentésre kell következtetni, hiszen - amint azt a Washington Post is írja - szovjet részről eddig még a mostanihoz hasonló információkat sem adtak. Bár a visszavonás egyes kiválasztott elemeiről időnként maga a szovjet sajtó adott riportokat, illetékes amerikai katonai tényezők rámutatnak: szinte kivétel nélkül minden csapatmozdulat - legyen az visszavonás, vagy sem - sötétedés után történik. Ez pedig gyakorlatilag lehetetlenné teszi az akárcsak hozzávetőleges számítások elkészítését is. +++
1989. augusztus 10., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|