|
|
|
|
A Független Szakszervezetek felhívása
|
München, 1989. október 14. (SZER, A munka világa) - Ismertetjük a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája felhívását: - Három nappal azután, hogy a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és a SZOT egyetértésre jutott abban és kinyilvánította azt, hogy a dolgozók érdekvédelmének egyik feltétele a munkahelyek depolitizálása, a Magyar Szocialista Párt kongresszusa nagy többséggel úgy döntött, hogy továbbra is a munkahelyeken akar szervezkedni. Az MSZP döntését ebben a helyzetben csak úgy értékelhetjük, mint a dolgozók érdekeinek és akaratának egyszerű semmibe vételét. Az MSZP döntése ma ellentétes a munkavállalók érdekeivel és azoknak a tisztességes párttagoknak a véleményével, akik az utóbbi időkben sok munkahelyről önként kivonultak. E kivonulás már eddig is nagyobb méretű, mint amennyire a kongresszus szavazati arányában kifejeződött. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája megerősíti álláspontját, hogy a munkahelyi érdekvédelem feltételei akkor lesznek biztosítva, ha egyetlen párt sem a munkahelyen alakítja meg szervezeteit. Felhívjuk a szakszervezeti érdekvédelmet és a gazdaság talpraállítását szívükön viselő MSZP tagokat, hogy folytassák a kivonulást a munkahelyekről, a munkavállalói érdekek védelmére pedig fogjanak össze munkatársaikkal az újjászülető szakszervezeti mozgalomban. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának Tanácsa. +++
1989. október 14., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|